Categories: Könyvelés

Sok taxis érintett – téves adatok a fővárostól

 

A napokban ügyfélkapus tárhelyükre sokan kaptak levelet a Fővárosi Önkormányzat adóosztályától, amiben az eddigieknél jóval magasabb, 170.000 forintos iparűzési adóelőleget jeleztek.

 

Utánajártunk az ügynek. Az alap probléma még mindig az, hogy 2022-ben a kata-adózás évközbeni átalakítása rengeteg zavart okozott. Arra az évre 2 db kata bevallást kellett küldeni. Az iparűzési adóban azonban azoktól, akik addig a fix 50 ezer forintot fizették, nem vártak el bevallást az első nyolc hónapra. A fennmaradó négy hónapra azonban igen, és ha itt 4 millió forintnál magasabb összeg szerepelt, akkor az adóhatóság „évesítette” a bevételt, így több mint 12 millió lett a vélelmezett összeg, tehát 120 ezer forint lett az adó. Hónapokba telt, amíg ezeket a tévesen számított adókat sikerült a helyére tenni, és jogosan számíthattunk arra, hogy ezzel rendeződött a dolog.

 

De nem.

Most ráadásul nem 120 ezerről, hanem 170 ezerről szóltak az értesítések (több száz kollégát érint a dolog). A Főpolgármesteri Hivataltól szerzett információink szerint azonban most más a helyzet: informatikai hiba történt.

Az adófőosztály honlapján (https://budapest.hu/vallalkozasok/fovarosi-adougyek) megjelent tájékoztatás a következő:

 

„Tisztelt Ügyfeleink!

 

A napokban az egyszerűsített sávos adózást választott ügyfeleink egy részének hibás szövegezésű értesítő levél került kiküldésre. Egyes esetekben az értesítő 50 ezer Ft helyett tévesen 170 ezer Ft fizetendő iparűzési adóelőleget tartalmaz.

 A hiba kijavítása folyamatban van.

 Fontos, hogy a szövegezési hiba az adószámlát nem érinti, ezt az adószámla lekérdezésével ellenőrizheti.

 A hiba miatt szíves elnézésüket kérjük.

 A javításról újabb értesítést küldünk, szíves türelmüket köszönjük!”

 

A valós adat az iparűzési adószámlán ellenőrizhető.

Az önkormányzati portál:  https://ohp-20.asp.lgov.hu. Ügyfélkapus belépést követően az aktuális adószámla lekérhető.

 

-oli-

 

Double D

Recent Posts

Elektromos autó támogatás újratöltve

Újabb bővítés és határidő-hosszabbítás a villanyautó támogatási programban. A kormány újabb módosítást hajtott végre a…

7 óra ago

Fókuszban a józanság az utakon

A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart. Az országos akció…

7 óra ago

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

1 nap ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

1 nap ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago