Categories: Hírek

Árpád híd: újabb tragédia, három halottal

 

Budapesten az Árpád híd közepén három autó ütközött össze a Pestről Budára vezető oldalon, írta a katasztrófavédelem késő este. A fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok (rendőrök, mentők) is nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A járművekbe szorult utasokat csak feszítővágóval tudták kiszabadítani.

 

A rendőrség később közölte, hogy a súlyos balesetben hárman meghaltak, többen megsérültek. Az elsődleges adatok szerint egy forgalommal szemben közlekedő autós két másik autónak

Az MTI fotósának képein látszik, hogy két taxi is részese volt a balesetnek, a szürke autó pedig a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A baleset miatt egy ideig nem járt az 1-es villamos a Göncz Árpád városközpont és a Bécsi út / Vörösvári út között, de a BKK Info tájékoztatása szerint már helyreállt a közlekedése.

Frissítünk!

A balesetet bűnügy előzte meg

Az rtl.hu úgy tudja percekkel korábban lopták el a taxit, amelynek sofőrje a forgalommal szemben hajtott. Ő ütközött frontálisan a szabályosan közlekedő szürke autóval, ami megpördült, a mögötte érkező taxi pedig nekiment. A halálos áldozatok egyike a feltételezett taxirabló, illetve a vétlen személyautóban utazó két ember, egy férfi és egy nő. 4-en súlyosan megsérültek.

A Katasztrófavédelem videót tett közzé a helyszínelésről:

Forrás: 24.hu Kép/videó: katasztrófavédelem

Double D

Recent Posts

Elektromos autó támogatás újratöltve

Újabb bővítés és határidő-hosszabbítás a villanyautó támogatási programban. A kormány újabb módosítást hajtott végre a…

6 óra ago

Fókuszban a józanság az utakon

A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart. Az országos akció…

6 óra ago

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

1 nap ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

1 nap ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago