Categories: Hírek

Az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla, több gond is felmerült

 

Kellemetlen hibák miatt kell visszahívni a Tesla Cybertruck modelleket. Mivel csak az Egyesült Államokban forgalmazzák az elektromos járművet, csak az USA-t érinti a dolog.

 

A teljesen elektromos, Tesla Cybertruck gyártása 2023 novemberében kezdődött, az első hónapokban a termelés lassan indult be. Egyelőre csak az USA-ban forgalmazza a Tesla a futurisztikus platóst, amelyből becslések szerint eddig nem sokkal több, mint 10 ezer darab került kiszállításra az ügyfelekhez.

 

Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) közleménye szerint pedig úgy tűnik, hogy most az összes eladott példányt visszahívja Elon Musk cége, ugyanis több hiba is felütötte a fejét, amelyet azonnal orvosolni kell.

  • Az első ablaktörlő vezérlése túl sok áramot kap, amely meghibásodáshoz vezethet, az ablaktörlők rendellenes működése pedig korlátozhatja a sofőrt a kilátásban. Ez 11688 darab Cybertruckor érint.
  • A másik hiba pedig, amelyre rávilágított az NHTSA: a csomagtartó platóján lévő burkolatot helytelenül rögzíthették, amely így meglazulhat és veszélyt jelenthetett a Cybertruckok mögött haladó járművekre. Ez 11383 Cybertruckot érint, és a két említett hiba párhuzamosan fennállhat.

 

A Cybertruck itthon nem kapható, műszaki paramétereket sem nagyon árul el róla a Tesla, amit lehet tudni, hogy az Egyesült Államokban átszámítva 30-40 millió forint körül mozog a modell ára, felszereltégtől függően.

Ezek az elektromos pick-upok 400-550 kilométer megtételére képesek egyetlen feltöltéssel és a csúcsváltozat állítólag több mint 850 lóerős.

Forrás: vezess.hu Kép: YouTube

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

6 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

1 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

1 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

2 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

3 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

4 nap ago