Egy új felmérésből kiderült: a magyarok sokkal szennyezőbbnek gondolják az elektromos autókat, mint amilyenek valójában.
Az elektromos autók piaca lassan de biztosan bővül, a politika pedig mindint meg is tesz azért, hogy rávegye az embereket az átállásra. Az eddigi tapasztalataink alapján azonban a legtöbben óvatosak; nem szívesen mondanak le a megszokott kényelmükről, és még mondhatni “kivárnak” az elektromos autókkal szemben.
Emellett azonban rendkívül sok az elektromos autókról elterjedt tévhit is, amit alátámaszt egy, a Bosch által megrendelt közvéleménykutatás is, melynek eredményeit egy pódiumbeszélgetés keretében ismertették és értékelték a cég vezetői, szakemberei – írja a Portfolio. A Bosch megbízásból készült reprezentatív közvélemény-kutatásból azt derült ki, a magyarok relatív többsége tudja, hogy az
elektromos hajtás környezetbarátabb, de azért nyilvánvaló volt, hogy van egy kis bizonytalanság: csak a megkérdezettek negyede volt tisztában azzal, hogy a belső égésű motorral szerelt autók sokkal szennyezőbbek az elektromosoknál.
A hatékonyság szempontjából pedig még nagyobb a félreinformáltság: a benzines és dízel autók energiafelhasználási hatékonysága 10 százalék, ezzel szemben az elektromos autóké több mint 70, amivel csak minden tizedik megkérdezett volt tisztában. A magyarországi Bosch csoport vezetői és szakértői egy pódiumbeszélgetésen értékelték a kutatás eredményeit, cáfoltak több tévhitet, valamint bemutatták az elektormobilitás jelenének és jövőjének trendjeit.
Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban először is hangsúlyozta, hogy fontos a technológiai diverzitás, vagyis egy elektromos autónak teljesen más követelményeket kell kielégíteni városi környezetben, mint mondjuk két távoli pont között közlekedő kamionnak, a tömegközlekedést nem is említve, tehát minden kihívásra más-más technológiai megoldást kell adni.
Forrás: atv.hu Kép: YouTube
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…