Categories: Hírek

Óriási változás jön az autók eladásánál itthon, többé nem alkudozhatnak a vevők

Több autómárkánál megszűnnek a központi akciók, eltűnnek a kereskedők kedvezményei. Teljesen új rendszert vezetnek be.

 

A tervek szerint jövőre elindul az ügynökök általi járműértékesítés Magyarországon is. A szakma által ügynöki modellnek hívott rendszer bevezetését (vagy annak elutasítását) évek óta rendkívül intenzíven vizsgálja gyakorlatilag az összes autógyártó a kontinensen – írta a Vezess.hu.

Az ügynöki modell lényege nagyon egyszerűen annyi, hogy a vevő nem a kereskedőnek fizet, hanem az autógyár adja el az új autót a vásárlónak. 

 

Nincs a pénzügyi folyamatban közvetítőként senki (akit eddig kereskedőnek ismertünk), aki elteszi a maga hasznát.

Ha kikerül az üzletből az árral kapcsolatban eddig döntéssel bíró importőr (ez a cég az, aki a gyár képviselője az adott országban és többek között, ellátja autóval a kereskedőket), akkor nincsenek többé az importőr által központilag meghirdetett akciók.

Az ügynöki modellben jogilag a gyár adja el az új autót, vagyis ő mondja meg az árát.

Ez az ár fix lesz, és egységes az összes ügynöknél, akik jutalékot kapnak.

 

A Stellantis csoport ragaszkodik ehhez a leghatározottabban, ők mindenáron be akarják vezetni. Jelenleg Ausztriában, Belgiumban és Hollandiában már az ügynöki modell szerint árul autókat a Stellantis, amelyhez a Peugeot, Citroen, DS, Opel, Fiat, Alfa Romeo, Jeep márkák is tartoznak.

Forrás: origo.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Mellbevágó adat: kiderült, hány méterről látja az autót a traffipax Magyarországon

Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…

20 óra ago

Szüneteltetik az M7-es felújítását nyáron

A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…

20 óra ago

Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől

Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…

2 nap ago

Vagyonokra büntetnek, ha így zuhanyzol a népszerű nyaralóhelyen

Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…

2 nap ago

Egy éve Budapesten: hajós városnézéssel és vidéki terjeszkedéssel ünnepel az Uber

Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…

3 nap ago

Nem támogatja Magyarország a 10 évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását

Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…

3 nap ago