Categories: Hírek

Olcsó, villámgyorsan tölthető, 1000 kilométeres akkut mutatott be a CATL

Shenxing Plus névre hallgat a CATL új, következő generációs LFP akkumulátora, amely jelentősen megnöveli az olcsóbb akkukémia energiasűrűségét. Tölteni is brutálgyorsan lehet.

 

Plusz

A világ legnagyobb akkugyártója tavaly augusztusban mutatta be a Shenxing LFP cellák első generációját, amely a kínai szabvány szerint számolva 700 kilométerre növelte az ezzel szerelt autók hatótávját.

Persze a CLTC szabvány 700-a, az Európai WLTP-ben inkább 550 körül lenne, fontos megjegyezni, hogy ez az LFP kémiánál már a tavaly is mérföldkő volt. A most bemutatott Plus generáció viszont ennél is tovább megy:

eléri a 205 Wh/kg-ot, amely lehetővé teheti az 1000 kilométeres CLTC, nagyjából 800 kilométeres WLTP hatótávot az olcsóbb autóknál is.

Az energiasűrűség javításban az új, egy darabból gyártott cella-tokozás is közrejátszik, amely a közvetlenül, modulok nélkül az akkupakkba (CTP) helyezett akkumulátoroknál további 7 százalékkal javítja a helykihasználást.

Ez azonban még nem minden. Az energiasűrűség növelésének egyik kulcsa az anódhoz adott 3D-s, méhsejt szerkezetű anyag, amely azonban a töltés során jelentkező tágulást is rugalmasan szabályozni tudja, így nem következik be az akku károsodása. Emellett a gyártó gyorsabb elektronvezető képességgel rendelkező bevonatot, átmenetifém összetevőket, nanométeres tokozást, és jobb hővezető képességű elektromos csatlakozási pontokat adott a cellához, miközben mesterséges intelligenciával felszerelt akkuvezérlő (BMS) segíti a gyorsabb töltést.

Ezzel 4C-nek megfelelő töltési teljesítményt ért el a gyártó, amit úgy fordítottak le, hogy 10 perc alatt 600 CLTC (~480 WLTP) kilométer hatótáv visszatöltését teszi lehetővé.

A sikeren felbuzdulva a CATL saját Shenxing töltőhálózat kiépítését is tervezi Kínában.

tervek szerint az év végéig legalább 50 autótípus kapja meg az új akkumulátort.

 

LFP jövő

A lítium-vasfoszfát akkucellák számos előnnyel rendelkeznek a régebb óta használatos és drágább NMC aksikhoz képest.

Ez a kémia kevésbé gyúlékony, olcsóbb, és 2-4x nagyobb élettartammal rendelkezik. Hogy akkor miért nem használják minden akkuban az LFP-t? Azért, mert energiasűrűsége relatív alacsony, így ugyanakkora helyen, illetve tömegben, kevesebb akkukapacitást tud magával vinni az autó.

A CATL azonban folyamatosan fejleszti ezt a kémiát, és az M3P, mangánnal megbolondított, nagyobb energiasűrűségű LFP cellái mellett a Shenxing Plus is egy újabb áttörés ezen a téren.

Forrás: villanyautosok.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

16 óra ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

16 óra ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

4 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

5 nap ago