Categories: Hírek

Az elektromos autózás és a felszálló rózsaszín köd

Bár az elektromos autók iránti kereslet továbbra is növekszik, a növekedés üteme közel sem olyan mértékű, mint arra a legtöbb gyártó számított.

 

Az utóbbi években az autógyártók optimista értékesítési előrejelzéseket adtak ki az elektromos modellekkel kapcsolatban, és ambiciózus célokat jelentettek be az EV növekedésére vonatkozóan. Bizonyos gyártók gyakorlatilag mindent feltettek az elektromos autókra, ami miatt most többen is vakarhatják a fejüket.

Mostanra az e-autók körüli felhajtás alábbhagyni látszik, és bizonyos vállalatok ismét a fogyasztók választási lehetőségeit szorgalmazzák. A Ford, a General Motors, a Mercedes-Benz, Volkswagen , a Jaguar Land Rover és az Aston Martin egyaránt visszafelé lépked korábbi ambiciózus terveik után.

Még a Tesla is változtatni volt kénytelen, a hírek szerint az Elon Musk vezette vállalat felkészült arra, hogy a növekedés üteme “jelentősen alacsonyabb” lehet.

 

A vegyesebb járműkínálathoz való széles körű visszatérés, ahol a hibridek és a teljesen elektromos meghajtású járművek mellett gázüzemű járművek is szerepelnek a kínálatban, még mindig feltételezi a teljesen elektromos jövő megvalósulását, de a korábban vártnál sokkal lassabb ütemben.

A GM, amely az első hagyományos autógyártó volt, amely mindent feltett az elektromos autókra, azt tervezi, hogy az elektromos és a benzines autók mellett plug-in hibrid elektromos járműveket is piacra dob. Mások, mint például a Hyundai-Kia csoport és potenciálisan a Volkswagen is egy olyan irányba látszik elindulni, ahol a lehető legtöbb féle hajtáslánccal kínálják autóikat.

 

Az egyetlen jelentős gyártó, amelynek vezetői jó ideje az “mi megmondtuk” boldog hangulatában élvezhetik a kifejezetten jó eladási számokat, a Toyota. A Toyota nem ült fel az elektromos vonatra, ők a hibridekben és a választékban hisznek, persze amellett, hogy közben elindult náluk is egy fejlesztés, ami rengeteg elektromos modell piacra dobását jelenti a következő években.

 

Az elektromos autók érdekessége mára eltűnt, ahogy a legtöbb állami támogatás is minimálisra csökkent mostanra. A probléma az, hogy pont akkor kéne meggyőzni az érdeklődő, de kissé szkeptikus vásárlókat, amikor az elektromos autók az állami támogatások hiányában jelentősen drágábbak lettek, mint amennyiért az úgynevezett “early adopterek” megvehették őket. Pedig utóbbiak valószínűleg még drágábban is felültek volna a kezdeti hypera.

Forrás: autoszektor.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Lecsapott a divatrendőrség: nincs több macinaci a taxisokon

A város taxisait már az öltözködésükért is ellenőrzik: farmer, tréningruha és baseballsapka tiltólistán, kötelező az…

16 óra ago

Le akarta harapni a taxisofőr orrát a brit bokszoló – videón a támadás

Akár 33 év börtönt is kaphat Akár 33 év börtönbüntetésre is ítélhetnek egy brit bokszolót,…

2 nap ago

Korrupt vizsgaállomásra csaptak le a rendőrök, több embert letartóztattak

A gyanú szerint kenőpénzért cserébe engedtek át autókat a vizsgán. Hazánkban továbbra is előfordul, hogy…

3 nap ago

Egymillió Toyotát, Lexust és Subarut hívnak vissza, magyar autók is érintettek

Olyan probléma akadt a szoftverrel, amit sajnos nem lehet távolról megoldani. Óriási visszahívási akciót indított…

3 nap ago

Új traffiboxokat helyeztek ki forgalmas budapesti kereszteződésekben

Itt figyelik árgus szemekkel az autósokat Újpest több forgalmas pontján új sebességmérő dobozokat helyeztek ki…

3 nap ago

Eljött a pillanat: vége a sorban állásnak a horvát autópályákon

Megszűnik a fizetőkapuknál való megállás, az autósok folyamatosan haladhatnak majd az autópályákon. Horvátország megkezdi az…

5 nap ago