Categories: Hírek

Taxis és kerékpáros heves szóváltása – Videó

Összekapott egy biciklis és egy taxis Budapest VIII. kerületében, miután a kerékpáros nem tartotta be a jobbkéz-szabályt. Az esetről felvétel is készült, aminek alapján a taxis szövetség feljelentést készül tenni a rendőrségen.

 

Könnyed taxizásnak indult egy sofőr számára a kedd délután. A VIII. kerületben azonban egy egyirányú utcában a taxi elé vágott egy biciklis, majd heves szóváltásba keveredtek. Az esetet a taxi kamerája rögzítette és Budapesti Autósok oldalára töltötték fel.

A Híradó által megkérdezett közlekedési szakértő szerint a felvétel alapján egyértelműen a taxisnak volt elsőbbsége.

Példátlanul jól kezelte ezt a kérdést, végig próbált higgadt maradni, végig arra koncentrált, hogy az adott helyzetben kinek volt igaza. Ezt a kerékpáros nem akarta megérteni, sőt azzal fenyegette, hogy megüti – hangsúlyozta Metál Zoltán, majd hozzátette: a felvételek alapján azon gondolkozik a taxis szövetség, hogy feljelentik a kerékpárost.

 

Forrás: HírTV

Double D

Recent Posts

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

1 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

2 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

3 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

4 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

4 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

4 nap ago