Folytatódik az enyhe, tavaszias időjárás több-kevesebb napsütéssel és olykor viharossá fokozódó széllel a héten. Számottevő csapadék nem várható, a hét második felére az éjszakák fagymentesé válnak és a nappali csúcshőmérséklet is jellemzően 11-18 Celsius-fok között alakul – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn délnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre többfelé a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett. Reggel, délelőtt még előfordulhat helyenként kisebb eső, zápor – egyre inkább északkeleten -, később már sehol sem valószínű érdemi csapadék. Az ország délnyugati harmadát leszámítva sokfelé lesz erős, viharos az északnyugati, nyugati szél, a légmozgás csupán késő délutántól, estétől kezd veszíteni erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között várható.
Kedden általában fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A nyugati, délnyugati szél elsősorban északkeleten sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a maximum 12-17 fok között alakul.
Szerdán reggel a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek, majd napközben változóan felhős időre kell számítani, a zöme fátyolfelhőzet lesz és általában több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél sok helyütt megerősödik. A hajnali mínusz 1, plusz 7 fokról 10 és 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökre virradóra a szélvédett vidékeken ködfoltok képződhetnek, majd napközben már változóan felhős idő várható, de északon, északkeleten lehetnek erősebben felhős tájak is, ott néhol előfordulhat kisebb eső. A délnyugati, déli szél sokfelé megerősödik. Hajnalban általában mínusz 1 és plusz 6, kora délután 8-17 fok valószínű, északkeleten lehet a hűvösebb, délen az enyhébb idő.
Pénteken változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szél megerősödik, főleg a Dunántúlon több helyen viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 1-8, kora délután 11-18 fok között alakul.
Szombaton változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet erős, főként az északnyugati országrészben viharos lökések kísérik. A hajnali 3-11 fokról 12-18 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megerősödik a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 3-11, a csúcsérték 11-18 fok között várható.
MTI
Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…
Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…
Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…
Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…
Egy friss térkép megmutatja, hogyan fest az újautó-eladások toplistája az EU tagállamaiban, vagyis melyek a…
Jelentősen megváltozik a közlekedés a VII. kerület belső részén június 22-től. Több utcaszakaszt csak a…