Január elsejétől változtak a horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai, ez pedig azzal jár, hogy a magyar horgászok egy részének újra kell vizsgáznia – írja a Pénzcentrum.
Ez azokra vonatkozik, akik 2019 január 1. azaz a horgász-regisztráció kötelező bevezetése óta nem regisztráltak a HORINFO rendszerébe.
2024 január esejétől azok vizsgáját nem tekintik igazoltnak, akik 2019 január 1. azaz a horgász-regisztráció kötelező bevezetése óta nem regisztráltak a HORINFO rendszerébe. Igazoló dokumentumként csak és kizárólag a 2019. és 2020. években tett („papír” alapú) horgászvizsga fogadható csak el idéntől. Ha nincs a kezében ilyen dokumentum valakinek, akkor horgászvizsgát kell tennie a 2024-es engedély kiváltásához.
Nincs „új” vizsgakötelezettsége azoknak, akik a HORINFO szakrendszer 2019. évi indulása óta már regisztráltak és a 2019-2023. évek valamelyikében állami horgászjegyet váltottak (így a horgászati előzményeik, benne a horgászvizsga is elismerésre került), illetve akik 2019. és 2020. években horgászvizsgát tettek és a „papír” alapon biztosított horgászvizsga bizonyítvány nem került rögzítésre ezidáig a szakrendszerbe, (ezen vizsgabizonyítványok továbbra is elfogadásra kerülnek).
A horgászvizsga ingyenesen letehető interneten keresztül.
Forrás: 24.hu kép:illusztráció
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…