Belső égésű motoros autóknál inkább csak a legelvetemültebbek feszülnek rá az olyan apróságokra, mennyivel emeli meg a fogyasztást a klíma, az ülésfűtés vagy más extrák. A többlet még a nagyobb fogyasztók esetében is csak deciliterekben mérhető, és mivel benzinkutak elég sűrűn vannak az út szélén, a tankolás meg csak pár perc, annyira nem égető a probléma. Elektromos autóknál viszont más a helyzet, hiszen egyes régiókban ritkább a töltőhálózat, az áramvételezés időtartama is hosszabb, mint egy sima tankolás benzinnel vagy gázolajjal. Ezért aztán az is fontos kérdés, hogy például a téli hidegben hogyan változik a fogyasztás és a hatótáv. Erre a fogyasztókon kívül a hideg levegő nagyobb közegellenállása is hatással van. A német autóklub, vagyis az ADAC megnézte, mekkora a tényleges különbség.
Mit kell fűteni?
Mivel a villanyautókban nincs belső égésű motor, aminek a hőjét fel lehetne használni, így tisztán elektromos energiával valósul meg az utastér fűtése, ha pedig van a kocsiban ülés- vagy kormányfűtés, akkor természetesen az is az aksit szipkázza. Emellett magát az akkumulátort is melegíteni kell, a legtöbb modell rendelkezik ilyen temperáló rendszerrel. Érdemes tehát kihasználni az előfűtési lehetőséget, ha van.
Mi történik mínuszban?
Az ADAC szakemberei először a Green NCAP mérési ciklusának eredményeit hasonlították össze: egyrészt -7 Celsius-fokos, másrészt +23 Celsius-fokos környezeti hőmérséklet mellett, mérőpadon történtek ezek a tesztek. Mivel kifejezetten rövid távokat szimuláltak (23 kilométer 30 perc alatt), viszonylag szélsőségesnek mondhatók ezek az eredmények, lényegében a legrosszabb körülményeket tükrözik.
Voltak olyan modellek, amelyeknél a fogyasztáskülönbség mintegy kétszeres volt: a Volkswagen ID.5 107, míg a Renault Kangoo E-Tech Electric 101 százalékkal zabált több energiát -7 ℃ mellett, mint 23 ℃ esetén. A Hyundai Ioniq 5 sem lehetett túl büszke a 85 százalékos emelkedésre. Viszont a BYD Atto 3 és a Dacia Spring jól muzsikált, 40 százalék alatt maradt az eltérés. A tesztben szereplő összes típus átlaga azért így is elég magas, 70 százalékos fogyasztástöbblet.
Íme, a teljes táblázat:
forrás: ADAC
Ha pedig a fogyasztás nő, akkor a hatótáv csökken, még ha nem is ugyanolyan mértékben. A Volkswagen ID.5-é például a fele alá zuhant, 524 kilométer helyett csak 252-t lett volna képes megtenni, a Renault Kangoo 251 helyett 125-öt. A Tesla Model 3 sem vagánykodhat a 414 helyett 241-gyel, vagy a Model S a 604 helyett 367-tel. Ezzel szemben a Dacia Spring alig vesztett a 200-ból, maradt így is 144. Azt is megfigyelték, milyen meleg lett a félórás etap végén az utastérben. A Dacia például egészen kellemes 23,7 ℃-t produkált, de a BYD Atto 3 16,6 ℃-os belső hőmérséklete elég gyalázatos, a Teslák 30 ℃ körüli értéke meg már fölöslegesen sok.
Itt a teljes eredménysor:
forrás: ADAC
Az ADAC emellett saját tesztet is végzett, más körülmények között, más autókkal. Igaz, itt csak három modellt választottak ki, sem a Peugeot e-208, sem a Volkswagen ID.3, sem pedig az Xpeng G9 nem szerepelt a Green NCAP összehasonlításában. Ők nem laboratóriumi környezetben, hanem valós közúti közlekedéssel, 0, illetve +20 ℃ körüli hőmérséklet mellett végezték a méréseiket, 23 helyett 100 kilométeren. Kevésbé lettek extrémek a kapott értékek, az ID.3 fogyasztása csaknem harmadával, a Renault Zoe és a Peugeot e-208 étvágya 21-21 százalékkal emelkedett.
Így alakult:
forrás: ADAC
Mit javasolnak?
A szakemberek a tapasztalatok tükrében azt tanácsolják, hogy télen mindenképpen számoljunk fogyasztásnövekedéssel és hatótávcsökkenéssel, mert ezek minden mérési módszerrel nagy mértékben jelen voltak. Rövid utakon ennek kisebb a jelentősége, miközben pont itt nagyobb a veszteség, de hosszabb távon már fontosabb előrelátónak lenni. Hozzátették, hogy benzines autók esetében 15, dízeleknél akár 24 százalékkal magasabb fogyasztással kalkulálhatunk télen.
(forrás: ADAC)
Forrás: instylemen.hu kép: ADAC
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…
A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…
Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…
Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…
Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…
Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…