Categories: Hírek

Belebukott a botrányba az önvezető-taxis cég két alapítója

A GM Crusie nevű leányvállalata az egyik legismertebb robotaxi cég. Még fejlesztés alatt álló szolgáltatásukat idén terjesztették ki San Francisco teljes területére, de a helyiek tiltakozásával kísért éles üzemnek botrányos vége lett, amikor október elején egy – másik, ember vezette autó által már előzőleg elütött – gyalogost métereken át vonszolt maga alatt az egyik autójuk. A felháborodást nem is csak maga a baleset, hanem az okozta, hogy a felügyeleti szerv szerint a Cruise megpróbálta eltitkolni előlük az eset kellemetlenebb részleteit, így engedélyüket azonnali hatállyal felfüggesztették.

 

Pár nappal később a vállalat, önként, egész Amerikában leállította a szolgáltatását, a korábban lelkes japán partner, a Honda pedig két hete úgy döntött, hogy nem fektetnek több pénzt a GM leányvállalatába. Most vezéráldozatot is követelt a botrány.

 

sorry nem volt elég

Kyle Vogt, a Cruise alapítója és vezérigazgatója november 18-án, egy szombati napon emailben kért bocsánatot a cég teljes stábjától, és magára vállalta a felelősséget. A belső levelezést a Reuters olvasta, és beszámolójuk szerint ebben Vogt úgy fogalmaz, hogy mint CEO teljes felelősséget vállal a történtekért, és nem keres kifogásokat, nem próbálja meg cukormázzal leönteni a kellemetlen tényeket.

A korrekt felelősségvállalás azonban úgy néz ki, nem volt elég, két nappal később ugyanis a szakember azt is bejelentette, hogy lemond pozíciójáról. A GM vezetősége az alapító saját döntésének titulálta a lépést.

Vogt az X-en publikált bejegyzésében arról beszélt, hogy tíz éve még a garázsában alapította a startupot – amit a GM később felvásárolt – mostanra pedig már 250 ezren utaztak az önvezető taxijaikkal. Bár a céget elhagyja, és egyelőre a családjával fog több időt tölteni, amíg kitalálja mihez kezd, de biztos a vállalat jövőjében.

 

Vogt távozása azonban nem járt egyedül, egy nappal később Dan Kan, a vállalat társalapítója is bejelentette felmondását. Kan leköszönését a Slacken jelentette be, és arról beszélt, hogy biztos benne, hogy a Cruise vissza fog térni a botrány előtti heti tízezer utas kiszolgáláshoz.

A két alapító távozását követően a GM vezetősége, köztük Mary Barra CEO egy videóértekezletet tartott a vállalat munkatársainak, ám a Reuters beszámolója szerint ez nem nyugtatott meg sokakat. A résztvevők szerint az autógyártó az összegyűjtött konkrét kérdéseikre nem válaszolt, és semmitmondó beszédek hangzottak csak el.

A GM a vállalat vezetését jelenleg Craig Glidden vezető jogászra bízta, és társelnököket is rendelt mellé, valamint behozott egy független, a szolgáltatás biztonságosságáért felelős szakértőt is a vezetőségbe.

A Cruise működése 2017-óta összesen 8 milliárd dollár veszteséget generált, ebből 1,9 milliárdos mínusz 2023 első kilenc hónapjának mérlege.

Forrás: villanyautosok.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

23 óra ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

23 óra ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

3 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

4 nap ago