A minimálbér ezúttal nem januártól, hanem már 2023 december elsejétől változik. Ami az alkalmazottként dolgozóknak jó hír, az a vállalkozóknak költségemelkedést jelenthet.
Megjelent a jogszabály a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedéséről. Szokatlan módon ezúttal nem januártól, hanem már decembertől változnak az összegek. Ennek értelmében a minimálbér havi összege 266.800 forintra nő, a garantált bérminimum pedig 326.000 forintra. A garantált bérminimum a legalább középfokú végzettséget igénylő foglalkozásokra vonatkozik, a taxizás nem ilyen, tehát számunkra továbbra is a minimálbér a mérvadó.
A minimálbér emelkedése az egyes adó- és járulékkötelezettségeknél eltérő következményekkel jár:
Az adó-és járulékmódosítások évente való követése eddig sem volt egyszerű feladat. Ezért az, hogy év közben történnek a változások, még a legfelkészültebb szakembereknek is kihívást jelent.
-oli-
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…