Categories: Hírek

Pórul jártak az autósok, nőtt a kötelező biztosítások átlagdíja

A harmadik negyedévben majdnem 127 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek az autósok a Netrisknél, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál; az átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot – közölte a biztosításközvetítő cég szerdán az MTI-hez eljuttatott statisztikai összefoglalójában.

 

Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások száma 11 százalékkal majdnem 7600-ra emelkedett. Az éves átlagdíj 17 százalékkal 148 ezer forint fölé drágult.

Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette, hogy a biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható.

Nőtt az autók ára, és a szervizelési költségek is magasabbak lettek. Ugyanakkor a kgfb-s átlagdíjak emelkedése elmarad az inflációtól, míg a cascónál megközelíti azt – mondta.

 

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legelterjedtebb autómárkáknál hogyan alakultak a kgfb-átlagdíjak:

  • Az Opelek kötelezője mindössze 2 százalékkal nőtt, alig több mint 52 ezer forintra.
  • A Volkswagenek, Renault-k, Fordok esetében az átlagdíj egyaránt 4 százalékkal 57-58 ezer forintra emelkedett.
  • A Suzukiknál már 7 százalékos volt a kgfb-drágulás, az átlagos éves díj így valamivel több mint 42 ezer forint volt.
  • A Daciáknál és Toyotáknál 10-10 százalékos díjemelkedés történt, ennek eredményeként 44 ezer és 51 ezer forintot tett ki az éves díj.
  • Forrás: index.hu Kép: illusztráció
Double D

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

10 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago