Categories: Hírek

JAJ NEKED, HA NINCS NÁLAD ALKOHOLSZONDA

 TE TUDTÁL ERRŐL A SZABÁLYRÓL?

 

Azt tudod-e, hogy létezik egy olyan állam, ahol nem szabad kormány nélkül vezetni? Ne gondold azt, hogy ilyen és ehhez hasonló szabályok csak a tengerentúlon lehetnek, Európa egyes országainak sem kell szomszédba menni a furcsaságokért.

 

Nem viccelünk akkor, amikor azt állítjuk, hogy van egy olyan amerikai állam, ahol tilos bekötött szemmel vezetni. Ha kontinensünkön nem is találtunk ilyesmi szabályt, azért van néhány olyan regula, amely elsőre, sőt másodikra is képtelennek hangzik, mégis létezik. Például ezek!

 

Ha nincs alkoholszondád, be se ülj az autóba!

Kezdjük rögtön Franciaországgal, az egyetlen olyan országgal, amely megköveteli, hogy minden sofőr tartson magánál alkoholszondát. Ez az előírás ráadásul nemcsak az autósokra, hanem a motorosokra is ugyanúgy vonatkozik.

Ugyancsak francia szabály, hogy az autóvezetők nem használhatnak fej- és fülhallgatót a volán mögött, még akkor sem, ha nem zenét hallgatnak, hanem telefonálnak.

 

Csak nyugalom!

Nemcsak Németországban, hanem Cipruson is zokon veszik, ha egy sofőr keresetlen szavakkal, durva gesztusokkal adja a másik tudomására, ha nem tetszik neki valami. A sértegetésért azonban, ha rajta kapják, nem ejnye-bejnye, hanem egészen komoly pénzbírság jár.

Cipruson még azt is nagyon szigorúan veszik a hatóságok, ha valaki eszik vagy iszik vezetés közben, olyannyira, hogy az országban autózáskor egy korty vizet sem szabad elfogyasztania a sofőröknek.

 

Itt ruha nélkül is lehet vezetni

Ha egyszer szeretnéd kipróbálni, hogy milyen lehet meztelenül vezetni, akkor irány Németország! Itt ugyanis, miután az autó magántérnek számít, a sofőrök nyugodtan nekivetkőzhetnek. Ez a szabály bár végtelenül egyszerűnek tűnik, arról egyetlen autóvezetőnek sem szabad elfelejtkeznie, hogy a járművön kívül, közterületre szállva már igenis gond lehet a ruhátlanság, hiszen meztelenül járni-kelni ott már bizony tilos. Ahogyan mezítláb vezetni is…

 

Büntetés jár a papucsban vezetésért

A mezítlábas vezetésért Spanyolországban is komoly büntetés jár, sőt, a spanyol hatóságok azt sem tolerálják, ha valaki papucsban vagy épp ing nélkül közlekedik. Ha valaki képtelen ezeket betartani, akkor inkább autóba se üljön!

 

Egy hely, ahol be kell nézni az autó alá

Az egyik legfurcsább közlekedési szabályt Dániában találjuk, ahol már régóta törvény mondja ki: minden indulás előtt ellenőrizni kell, hogy nem rejtőznek-e gyerekek az autó alatt.

 

Csakis tiszta autót lehet vezetni

Noha nincs sok fogalmunk arról, mikortól számít egy autó piszkosnak, jobb, ha Fehéroroszországban, Oroszországban és Bugáriában inkább patyolattiszta autóval kelünk útra. Ezekben az országokban ugyanis tilos koszos kocsival járni-kelni.

 

Ne lépj járatlan útra Izlandon!

Aki valaha járt már Izlandon, valószínűleg érti, miért nem szabad „járatlan” úton hajtania. A helyi törvények ugyanis – ha csak nincs kijelölt parkolóhely – tiltják a kijelölt úton kívüli autózást a veszélyeztetett növények és vadon élő állatok védelme érdekében. a szabálysértést érdemes nagyon komolyan venni, mert a magas bírság a legkevesebb, amit egy óvatlan sofőr kaphat. Rosszabb esetben börtönbüntetés is lehet a vége.

 

Kell a pluszszemüveg

Svájcban, Portugáliában és Spanyolországban gond lehet abból, ha egy kontaktlencsét vagy szemüveget viselő sofőr nem tart egy cseredarabot a látást segítő eszközeiből. Ha megállít valakit a rendőr, annak számolnia kell azzal is, hogy kérni fogják a pluszokulárét. Ha az autóvezető nem tudja felmutatni, már nyúlhat is a pénztárcája után. 

Forrás: divany.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

11 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago