A március 23-i karambol kivizsgálása során egyértelművé vált, hogy az önvezető taxi hibája vezetett ahhoz, hogy az egy busz hátuljának ütközött. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg, de így is aggályos biztonsági kérdéseket vetett fel az eset.
A GM leányvállalataként önvezető autókat tesztelő és fejlesztő Cruise autonóm taxija az előtte megálló busz hátsó lökhárítójának ütközött, mindkét járműben károk keletkeztek.
A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalhoz benyújtott biztonsági jelentés szerint a robotaxi “pontatlanul jelezte egy csuklós busz mozgását” – számolt be róla a Cybernews.
Március 25-én, két nappal a baleset után a GM szoftverfrissítést hajtott végre, hogy a robottaxi hibás jelzéseit orvosolja. A gyártó szerint mostanra kijavították az összes felmerülő hibalehetőséget.
Forrás: liner.hu Kép: illusztráció
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…