Categories: Hírek

Mostantól évente új rendszámok lesznek Magyarországon

Még kilenc hónapja sincs, hogy bevezették itthon az új rendszámokat, máris változás lépett életbe, és mint azt a Vezess megtudta, ez gyakorlatilag éves szinten előforduló jelenség lesz. 2022 júliusában kezdték meg az új formátumú, négy betűből és három számból álló rendszámok kiadását Magyarországon, többek között azzal a kikötéssel, hogy az első két karakter kizárólag két magán- vagy két mássalhangzó lehet.

 

Ugyan láthatóan még korántsem futottak ki az első, AA karakterpárral kezdődő rendszámok, információink szerint máris elkezdték az AE kezdetű azonosítók kiadását. Ennek okáról a Vezess a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.-nél érdeklődött, mely megkeresésünkre küldött keddi válaszában azt közölte: az AE kezdőbetűs rendszámok a 2022-ben legyártott AA kezdőbetűs készletek felhasználását követően, 2023 tavaszától kerülnek kiadásra.

Magyarázatuk szerint ennek azért van jelentősége, hogy az új, illetve a forgalomba helyezett használt gépjárművek esetében vizuálisan is beazonosítható legyen az üzembehelyezés időszaka.

Az állami cég megerősítette azt is, hogy a jelenlegi tervek szerint 2024-ben ismét betűváltás történik a rendszám második karakterében.

Vagyis már csak hónapok kérdése, és jönnek az AI kezdetű rendszámok.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

15 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

6 nap ago