Categories: Hírek

Véletlenül rossz Teslába szállt, de simán elhajtott vele

Csúnyán megtréfált két kanadai Tesla-tulajdonost a modern technika ördöge. Végül jót nevettek a bizarr eseten, de az felvet kérdéseket, főleg úgy, hogy annak kapcsán egyelőre a gyártót sem sikerült utolérni írta meg a meglepő történetet a vezess.hu.

 

Furcsa helyzetbe keveredett két Tesla-tulajdonos a kanadai Vancouverben. Rajesh Randev ugyanis a sajátja helyett egy másik Tesla Model 3-at nyitott ki a gyártó alkalmazásának segítségével. A férfi joggal hihette azt, hogy a saját autójába ült be, miután mindkét példány típusa, de még a színe is megegyezett, ráadásul egymás mellett parkoltak.

Randev akkor kezdett el gyanakodni arra, hogy valami nem stimmel, amikor repedésre figyelt fel a szélvédőn – még a feleségét is felhívta, hogy megkérdezze, van-e róla tudomása, de természetesen nem volt. Nem sokkal később már az általa „elkötött” Model 3 igazi tulajdonosa jelentkezett, ami után megállt a férfi, és ráeszmélt arra, eltérnek a két autó kerekei. Mivel nagyon sietett, a „kölcsön-Teslával” előbb elment a gyerekekért az iskolába, és csak utána vitte vissza az autót a jogos tulajdonosának.

Mint kiderült, úgy sikerült kapcsolatba lépniük egymással, hogy a másik Tesla-sofőr megtalálta Randev telefonszámát – a nevével együtt – az autójában. „Mindketten felnevettünk, és értesítettem a rendőrséget is. Azt mondták, felvették a vallomásomat, de iratszámot nem tudnak adni, mivel semmi sem történt” – mesélte a férfi a Global Newsnak.

A történtek után Randev a Teslával is megpróbálta felvenni a kapcsolatot, ám több kísérlete is kudarcot vallott: visszapattantak az e-mailjei az ahhoz csatolt, videós bizonyítékokkal együtt, valószínűleg azért, mert az észak-amerikai kirendeltség e-mail-fiókja megtelt, pedig ez valóban egy olyan jelenség, aminek esetében indokoltnak tűnne, hogy kivizsgálják.

Sok furcsaság köthető már a Teslához, többek között az Autopilot zavaros működésével kapcsolatban, főleg annak félrevezető elnevezése és a hozzá fűződő botrányok miatt, de arra mostanáig nem volt példa – legalábbis nem kapott publicitást –, hogy mobilalkalmazás segítségével könnyedén beszáll valaki egy másik tulajdonos Teslájába, be is indítja, majd körbejár vele egy komplett várost.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Elektromos autó támogatás újratöltve

Újabb bővítés és határidő-hosszabbítás a villanyautó támogatási programban. A kormány újabb módosítást hajtott végre a…

3 óra ago

Fókuszban a józanság az utakon

A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart. Az országos akció…

3 óra ago

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

1 nap ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

1 nap ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago