Ehhez csökkenteni kell a légszennyezést, elsősorban a közösségi közlekedés növelésével és forgalomcsökkentéssel.
A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a belvárosban ma egy fiatal házaspár csak lelkiismeretfurdalással tudja kivinni az utcára csecsemőjét.
Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője arról beszélt, az élhető város megteremtéséhez forgalomcsillapításra van szükség. Ennek egyik eszköze a dugódíj bevezetése, a másik a klímabérlet.
Emellett azonban további lépésekre is szükség van.
A Lánchíd és a rakpart autómentesítése lehetne az első lépés egy központi sétáló zóna megteremtéséhez. Ez alapvetően nem egyenlő az autók teljes kitiltásával, de előnyben részesíti a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedés fejlesztését – tette hozzá.
Kitért arra is, “15-20 perces várost kell teremteni“, ahol 15-20 percen belül minden, az élethez szükséges funkció – iskola, bolt, posta, orvos – elérhető.
Bakos Bernadett azt is mondta, a belvárosban vissza kell szorítani a közterületi parkolást, hiszen jelenleg a belvárosi közterületek nyolcvan százalékát az autók foglalják el.
MTI
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…