Újabb 17 kútját zárja be a lakosság előtt 2022. november 2-tól a Shell, közölte pénteken a cég. Az intézkedéstől a vásárlói elégedettség növekedését és hatékonyság javulását várja a vállalat, az utóbbi érthető – nem árulnak majd hatósági áras üzemanyagot -, az előző elsőre kissé kérdésesnek tűnik: miért lenne elégedettebb egy vevő, ha be sem teheti a lábát a kútra? –tette fel a kérdést a telex.hu
A Shell augusztus elején már bezárta alkalmazta az új működési modellt egy mosonmagyaróvári és egy debreceni töltőállomásán, a cég közleménye szerint a lakossági vásárlók is pozitívan fogadták azt.
A tapasztalatok tükrében ezért 2022. november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül, további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át. Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára a cég szerint mindez nem okoz jelentős
változást, elég átgurulniuk Budapesten az adott kerületen belül, vidéken pedig ugyanazon városon belüli egy másik Shell kútra, ahol megtölthetik a tankot.
Ha eddig a következő kutak egyikén tankolt hatósági áras üzemanyagot, november 2-tól nem teheti majd, mert ott kizárólag szerződött, vállalati partnereket szolgának majd ki:
A Shell nyár óta „időszakosan szünetelteti” öt magyarországi benzinkútjának üzemeltetését, a kutak bezárását a cég szerint akkor az „optimálisabb hálózati működés és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás” indokolta.
Forrás: www.telex.hu kép: illusztráció
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…