Az ATV is beszámolt róla, hogy mit mondott Parragh László legutóbbi, Portfoliónak adott interjújában. Ezekre reagált most a Magyar Nemzeti Bank – olvasható az atv.hu – n.
„A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke már számtalan alkalommal tett felelőtlen, szakmailag hibás kijelentéseket a magyar gazdaság jelenéről és még több alkalommal bocsátkozott megalapozatlan jóslatokba annak jövőjét illetően. Ezek a nyilatkozatok kizárólag arra voltak jók, hogy növeljék a piaci bizonytalanságot és félretájékoztassák az embereket” – írta meg a Telex az MNB közleménye alapján.
A jegybnak úgy látja: Parragh „legújabb kijelentései már egyértelműen átlépik az észszerűség határait.”
Hozzáteszik azt is, hogy a „jegybanki intézkedések nélkül a járvány is sokkal rosszabb kiindulóhelyzetben érte volna Magyarországot és a magyar gazdaságot, és most is számottevően rosszabb helyzetben kellene küzdenünk az újabb gazdasági kihívásokkal“.
„Szintén teljességgel megalapozatlanok Parragh László devizakötvény kibocsátással kapcsolatos megállapításai is. Parragh László mintha elfelejtette volna a 2008-as pénzügyi válság tanulságait, amelyek szerint a külső forrásokból devizában történő finanszírozás komoly veszélyeket hordoz magában” – fogalmaznak.
A eurómegtakarításokra reagálva azt írták, hogy „Parragh László tévesen túl alacsonynak tartja az euró megtakarítások arányát, ezzel szemben az igazság az, hogy nem segítené a gazdaságot, ha euróban lennének a megtakarítások. Ahogyan a devizahitelezés, úgy a megtakarítások nagymértékű devizára váltása is komoly kockázatokat jelent, hiszen ugyanúgy növeli a gazdasági szereplők árfolyamkitettségét és rontja a bankrendszer forrásellátottságát” – jelentik ki.
Az elnök inflációval kapcsolatos narratívája szerintük „nem követi a józanságot és a mértékletességet, ezért egyértelműen károsak és tévesek azon kijelentései, amelyek megalapozatlanul egy magas szinten ragadó inflációt vizionálnak.” A globális inflációban már egyértelműen látszódnak azok a jelek, amelyek keresleti és kínálati oldalról is a fordulat irányába mutatnak
„Az MNB ismételten felszólítja Parragh Lászlót, hogy a tudását meghaladó és a felelősségi körén kívül eső szakmai kérdésekben tartózkodjon a vélemény-nyilvánítástól, illetve, ha mégis megteszi, akkor kellő körültekintéssel tájékozódjon előtte, és csak a tények ismeretében fogalmazza meg mondanivalóját” – áll a Magyar Nemzeti Bank sajtóközleményében.
Forrás: atv.hu kép: illusztráció
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…