A jövő évtől tehergépkocsis jogosítvány nélkül is buszvezetőnek tanulhat, aki már rendelkezik személyautóra szóló, B kategóriás vezetői engedéllyel – írta meg többek között az origo.hu is a hírt.
A Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint a kapcsolódó jogszabály-módosítás december közepi hatályba lépéséhez igazodva hirdetik majd ki az új tantervi és vizsgakövetelményeket. A képző szervek felkészülési idejével számolva 2023-tól így jelentősen egyszerűsödik az autóbuszos jogosítványszerzés.
A jelenleg érvényes szabályozás szerint a személygépkocsi vezetésére jogosító “B” után a tehergépkocsira előírt “C” kategóriát is meg kell szereznie annak, aki a buszvezetéshez szükséges, “D” kategóriás engedélyhez jutna. Az elfogadott rendeletmódosítások az idei év végével eltörlik ezt a követelményt, tehát hamarosan köztes megálló nélkül ülhetnek át a buszok vezetőfülkéjébe az autósok.
A változtatás nagy könnyebbséget jelent az ágazat vállalkozásai, a magánfuvarozók, az önkormányzati cégek és a Volánbusz számára is.
Lényeges újításként megszűnik az iparági visszajelzések szerint elavult „Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés” vizsgatárgy.
A korszerűsített ismeretanyagot a továbbiakban a rutinvizsgán kérik számon a tanulóktól.
Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár szerint „évente két-háromezren szereznek buszos jogosítványt, a sokkal egyszerűbb feltételekkel többen választhatják a hivatásos sofőrködést. Az időigényes tehergépkocsis képzés, vizsgáztatás költségei alól mentesülve a tanulók 8-12 hónapot és több százezer forintot spórolnak meg.”
Forrás: www.origo.hu kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…