Csak olyan új autót lehet majd forgalomba helyezni 2035-től az Európai Unióban, amely nem bocsát ki közvetlenül szén-dioxidot – erről döntött június elején az Európai Parlament. Ezzel az intézkedéssel egyértelműen az elektromos járművekre való átállást kényszerítenék ki, mert bár elvileg a belső égésű, de hidrogénnel hajtott motorok is megfelelnek a kitételnek, ám az eddigi tapasztalatok alapján azok nem tűnnek széles körű alternatívának Mindenesetre a szabályozás életbe léptetése előtt még az egyes tagországokkal külön is egyeztetni fognak. Többen már most ellenzik a lépést – jelent meg a totalcar.hu portálon.
2035-re betiltják a belső égésű motoros autókat, de mit jelent ez nekünk?
Csak elektromos hajtású új autót lehet majd forgalomba helyezni az EU-ban. A szabályozás végleges formájára még várni kell.
Elsőként a német pénzügyminiszter jelezte, hogy nem tartják jó ötletnek a határidőt, és nem szabad egy lehetséges technológiát sem betiltani, már csak piacgazdasági szempontból sem. Most pedig újabb öt ország fogalmazta meg ellenérzéseit a 2035-ös céldátummal szemben: Olaszország, Portugália, Szlovákia, Bulgária és Románia.
A Reuters hírügynökség birtokába került dokumentumok szerint legalább 2040-ig szeretnék elhalasztani az átállást.
Németország még ragaszkodna kicsit a belső égésű motorokhoz
Korainak tartják az új autókra vonatkozó 2035-ös betiltási határidőt.
Ezek az országok azt szeretnék elérni, hogy 2035-re még ne teljes, hanem inkább 90 százalékos CO2-kibocsátás-csökkenést rendeljenek el. Ez egyébként korábban is létező opció volt, az utóbbi időszakban nem is maga a teljes elektromos átállás volt a kérdés, hanem annak üteme. Az említett öt tagállam álláspontja szerint a végleges és teljes fordulatot 2040-re kellene kitűzni. Más szabályok vonatkoznának a kishaszonjárművekre, ott 2035-re még csak 80 százalékkal kellene csökkenteni a szén-dioxid-emissziót, de a végső határidő esetükben is 2040 lenne.
Egy neve elhallgatását kérő bolgár politikus például azzal érvelt, hogy a végső döntés meghozatalakor gazdasági és társadalmi tényezőket is figyelembe kellene venni. Így például azt, hogy az egyes tagországokban jelentős különbségek vannak a vásárlóerő tekintetében. Az EU vezetői pedig azt mondják, egy esetleges halasztással elérhetetlenné válna a teljes emissziómentesség 2050-es céldátuma, ami viszont a tudósok szerint súlyos következményekkel járhat.
A következő hetekben egyébként minden tagország ismerteti majd álláspontját, és ezt követően dolgozhatják ki a jogszabály végleges formáját, és fogadhatják el a rendelkezést.
Forrás: totalcar.hu
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…