Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Milánói spagetti – ahogy én szeretem

 

Kihasználva az elmúlt hosszú hétvégét, kalandoztam Borsodban, meglátogattam Tállyán Hollókői Mihály pincéjét, kóstoltam jó tokaji borokat, s persze hoztam belőle haza is, jól jön az még bogrács mellé, vagy csak úgy.

Hollókői urammal a pincében

A kíváncsi olvasó megtalálja a Hollókői pincét a Facebookon is, érdemes ellátogatni a környékre. Az időjárás nem volt mindig kedvező, de azért meglátogattuk a thermál fürdőt Mezőkövesd mellett, Zsóri-fürdőn.

A gyógyvizek csak jót tehetnek a fáradt szervezetnek.

Zöld dió üvegben

Miskolcról pedig hoztam némi éretlen zöld diót, hogy kipróbáljam a diópálinka készítését is. Igaz, ez nem nevezhető pálinkának, mivel a dió nem erjed, nem gyümölcs, de van hozzá recept, amit pár sorban ismertetnék is. 15-20 szem még puha, zöld diót előáztatás után negyedelünk, üvegbe tesszük. Ízlés szerinti mennyiségben dobunk hozzá egész fahéjat, szegfűszeget, vaníliarudat, boróka bogyót, citromhéjat, gyömbért. Kerül bele 40 dkg. cukor, fél liter víz, majd felöntjük 1,5 liter házi pálinkával. Lezárjuk néhány hónapra, néha felrázzuk, s ahogy mondják, hónapok múlva leszűrve, kész a keserű pálinkánk,/likőrünk?/ ahogy tetszik. Jó aperitif lehet akár a karácsonyi ebédhez is. Nos, ez majd kiderül.

Bográcsgulyás tálalva

Azért volt nyugodt, eső mentes napunk is, ekkor persze készült a tartalmas bográcsgulyás is, no és volt némi grillezés is.

Amit most főzzünk meg, az egy jó milánói spagetti legyen.

Fél kiló darált hús elég 5-6 adag ételhez. Olajon pirítunk hagymát, fokhagymát, majd rádobjuk a darált sertéshúst. De lehet csirke, vagy pulyka is.

Milánói a tányéron

Mikor már jól átsült, fűszerezzük, só, bors, bőven oregánó és bazsalikom kerüljön bele. Felöntjük sűrített paradicsommal, vagy ahogy én készítem, fele paradicsom, fele ketchup is lehet. Jól átfőzzük, miközben már feltettük a spagettit is főzni, de csak félkeményig, /al dente/, a fognak, miként az olaszok. Majd leszűrve, hideg vízzel leöblítve, ráöntjük a húsra, jól összekeverjük, s tálalható is, reszelt sajttal meghintve gazdagon. A darált húsba dobhatunk aprított gombát is, csak javíthat rajta, nálunk ez nagy kedvenc, és elég gyorsan elkészül. Sikereket, jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

 

 

 

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

20 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago