Ismét rögzítette a kormány az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik – közölte a szlovén gazdasági minisztérium.
Az eurosuper 95 kiskereskedelmi árát 1,560 euróban, nagykereskedelmi árát 1,540 euróban, az eurodízel kiskereskedelmi árát 1,668 euróban, nagykereskedelmi árát 1,648 euróban határozta meg a tárca. A rendelet három hónapra szól és szerdától lép érvénybe.
A gazdasági minisztérium tájékoztatása szerint a kormány azért döntött a két legkelendőbb üzemanyag árának maximalizálása mellett, hogy megfékezze a kőolajtermékek piacán várhatóan bekövetkező zavarok és az árak nagymértékű ingadozása miatti emelkedését.
A leköszönő kormány május 1-jén nem hosszabbította meg a két és fél hónappal korábban rögzített üzemanyagár alkalmazásának időpontját, amit akkor azzal magyarázott, hogy a piacok stabilizálódtak. Azóta háromszor emelkedett a benzin és a dízel ára Szlovéniában. Kedden a benzin 1,717 euróba, a dízel 1,862 euróba került. Az autópályákon utóbbi ára elérte a 1,92 eurót.
A múlt pénteken a Szlovén Kézműves és Vállalkozói Kamara (OZS) az állam újbóli beavatkozását sürgette. Mint mondták, az „abnormális” üzemanyagár-emelkedés drágulást okoz a gazdaság minden szegmensében. Ez pedig a vásárlóerő csökkenéséhez és a kereslet visszaeséséhez vezet, amelyet elbocsátások követnek – hangoztatták.
Cash/fotó: Google
Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…
A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…
Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…
Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…
Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…
Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…