Félszáz kis benzinkút tulajdonosa készül csoportos pert indítani a magyar állam ellen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnál. „Jövő héten alkotmányjogi panasszal élünk és ezzel párhuzamosan eljárást indítunk a magyar állammal szemben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál” – mondta Karsai Dániel ügyvéd a Szabad Európának.
Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés után jelentette, be, hogy a kormány július 1-ig meghosszabbítja az árkorlátozó intézkedéseket, köztük a benzinárstopot is. A kutak tehát továbbra sem adhatják 480 forintnál drágábban a 95-ös benzin és a gázolaj literjét. Február 28-án az üzemanyagok nagykereskedelmi árait is befagyasztották.
Mivel a kutasoknak így minden egyes eladott liter üzemanyagon veszteségük képződik, Karsai Dániel szerint ez sérti a jogos elvárásukat és a tulajdonjogukat. „Ezt a válságot nem az állam kreálta, viszont a krízis anyagi terheit a benzinkutasoknak kell viselniük. Semmilyen valódi kompenzációt nem kapnak, a literenkénti húszforintos állami támogatás sem fedezi a veszteségeiket” – mondta.
A kutasok érdekvédelmi szervezete, a Független Benzinkutak Szövetsége szerint „csak a villanyszámlára elég” a kis kutak literenkénti 20 forintos támogatása. Április elejéig mintegy 300-400 benzinkút adta be a támogatási kérelmét. A Szabad Európának nyilatkozó kutasok szerint a pályázat igen körülményes, sok vele a papírmunka. „Abba is belekötöttek, hogy Kft.-t írtunk, és nem korlátolt felelősségű társaságot, visszadobták a pályázatot” – mondta az egyik benzinkút tulajdonosa.
Karsai szerint a kormány árkorlátozó intézkedése sértheti az emberi jogok európai egyezményének a tulajdon védelméhez fűződő jogokat védő előírásait. A strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az olyan állami intézkedés, amely egyes piaci szereplők ügyfélkörét elvonja vagy versenytársakhoz irányítja, az sérti a tulajdonjogot – olvasható az összeállításban.
Cash/fotó: Google
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…