Categories: Hírek

Alábecsüljük az adathalászat veszélyeit

Nyugtatgatja magát 80 százalékunk

 

Az adathalászok célkeresztjébe egyre inkább olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozások is kerülnek, amelyek nagy többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mennyire sérülékenyek informatikai megoldásaik, és hogy egy-egy incidens mekkora kárt okozhat – állapította meg a Telekom és a BellResearch legfrissebb kutatása, amelyről szerdán tájékoztatták az MTI-t.

A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede úgy véli, hogy meglévő informatikai védelme elegendő, de azok a cégek is alábecsülik a veszélyeket, amelyek számolnak a kockázatokkal. A mikrovállalkozások mindössze 20 százaléka, míg a kkv-k 30 százaléka érzi úgy, hogy informatikai rendszere legalább közepes mértékben kitett a támadásoknak, veszélyeknek.

A cégek kétharmadánál úgy gondolják, hogy méretüknél fogva nem lehetnek egy informatikai támadás célpontjai, 80 százalék ráadásul azzal „nyugtatja magát”, hogy nincsenek olyan adataik, amelyeket nem lehet pótolni – írták.

A felmérés készítői szerint a cégek nem csak a kockázat mértékét, de egy adatvesztéssel járó támadás súlyát is alábecsülik, nem számolnak például azzal a felelősséggel, hogy az üzleti partnereikre vagy akár az ügyfeleikre vonatkozó információk biztonságáról is gondoskodniuk kell.

A mikrovállalatok fele beéri azzal, hogy a PC-k és laptopok védelmét a készülékek beszerzésekor vásárolt szoftverrel oldja meg. A kkv-k esetében ez a tudatosság már nagyobb, ott a vállalatok bő kétharmada külön is beruház biztonsági megoldásokba.

A védelmi megoldások folyamatos karbantartására, fejlesztésére a legtöbb cég már nem gondol: a mikrovállalkozások kevesebb mint 10 százaléka és a kkv-k negyede vizsgálja felül folyamatosan meglévő rendszereit, és keres korszerű megoldásokat.

Az adathalászok igen sokrétű eszköztárral rendelkeznek, jellemző például, hogy a támadó az online térben különböző trükkökkel, például hivatalosnak látszó üzenetekkel, hamis weboldalakkal igyekszik rávenni áldozatát, hogy szenzitív adatokat osszon meg – figyelmeztettek a kutatást készítők. Kifinomultabb módszernek számítanak az olyan rosszindulatú vírusok (malware), amelyeket a bűnözők észrevétlenül, áldozataik nem megfelelően védett eszközeire telepítenek – tették hozzá.

A Telekom megbízásából a BellResearch 2832 vállalkozó megkérdezésével végzett reprezentatív kutatást nemrég a mikro-, valamint a kis- és közepes vállalkozások körében.

Forrás: MTI

Double D

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

19 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

19 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago