Categories: Hírek

Hó végén jön a Nyugati

Húsvéti nagytakarítás

 

 A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elkötelezett amellett, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. A kedvező fogadtatású köztisztasági akció résztvevői ezúttal a KÖKI-nél dolgoznak, hogy az arra járók tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat, legközelebb pedig, április 28-án a Nyugati pályaudvar kerül sorra – írja a BKK.

Folytatja köztisztasági akcióját a BKK, hogy a Budapesti Közművek két divíziójával, valamint további együttműködő partnereivel megtisztítsa és élhetőbb tegye a főváros forgalmas köztereit. Az akció újabb helyszíne a X. (Kőbánya) és XIX. kerület (Kispest) határán lévő jelentős közlekedési csomópont, a KÖKI és környezete.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV és a MÁV munkatársai a bevált gyakorlatnak megfelelően dolgoztak. Kézi és gépi erővel április 13-án, szerda éjszaka, majd 14-én, csütörtök reggel megtisztították az ott lévő buszpályaudvart, a metrólejárót és környezetét, a Kőbánya-Kispest vasútállomás peronjait, továbbá kitakarították a vasútállomást és a buszpályaudvart összekötő átjárót is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros több forgalmas közterületén állandó rendőri jelenlétet biztosít. A KÖKI-nél visszatérően ellenőriznek a rendőrök, akikhez bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet.

Ugyanilyen fontos szerepet játszanak az összehangolt akcióban a rendészeti tevékenységet végző FÖRI, illetve Kőbánya és Kispest közterület-felügyelői, valamint a szociális munkások, a Menhely Alapítvány munkatársai.

A BKK az eddigi tapasztalatok felhasználásával, valamint az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi.

A legközelebbi akció április 28-án a Nyugati pályaudvarnál lesz.

A köztisztasági és közbiztonsági akcióban részt vesz:

  • a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,
  • a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,
  • a MÁV Zrt.,
  • a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság,
  • a BRFK XIX. Kerületi Rendőrkapitányság,
  • a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),
  • a Kőbányai Közterület-felügyelet,
  • a Kispesti Rendészeti Központ,
  • a Menhely Alapítvány,
  • a BKV Zrt.,
  • a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.).

Legyenek élhetőbbek a közterek!

A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány keretében a BKK korábban a Széll Kálmán tér, az Örs vezér tere, a Boráros tér, a Déli pályaudvara Margit híd budai hídfőa Rákóczi téraz Etele tér, a Batthyány tér, legutóbb pedig a Határ út metróállomás közös köztisztasági akcióját szervezte meg. Tavaly nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság kiemelt helyszínein (a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás környezeténél), valamint a városligeti Fan Zone-nál (Szurkolói Zóna) volt fokozott jelenléttel járó összehangolt akció. Hasonlóan kiemelt figyelmet kaptak 2021. szeptember 5. és 12. között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) rendezvényeinek köztéri helyszínei.

Közös érdek Budapest tisztán tartása

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét.

A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek, a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos – olvasható a közleményben.

Cash/fotó: BKK

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago