A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az uniós közbeszerzési közlönyben közzétette az M4 gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti független mérnöki feladatainak elvégzéséről szóló eljárás eredményét. A nyertes ajánlat közel 1,6 milliárd forint – írja a Magyar Építők.
A kiírás szerint a nyertes ajánlattevők feladata az M4 Törökszentmiklós − Kisújszállás (Kelet) 34,29 kilométer hosszú 2×2 forgalmi sávos, osztott pályás, fizikai elválasztással rendelkező, aszfaltburkolatú, 20,00 méter koronaszélességű gyorsforgalmi út és kapcsolódó építményei, valamint az érintett közművek kivitelezéséhez kapcsolódóan a független mérnöki és műszaki ellenőri tevékenység ellátása.
A közlöny információi alapján munka az alábbi főbb feladatokat tartalmazza:
Vadátjárókat és vasútvonalak felett átívelő műtárgyakat is építenek
A kivitelezés során egyebek mellett
A műtárgyak között szerepel vadátjáró, továbbá egy 25,6 méteres legnagyobb szabad nyílással rendelkező pályahíd a MÁV Zrt. Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonala, és egy szintén 25,6 méter legnagyobb szabad nyílású pályahíd a MÁV Zrt. Budapest-Szolnok-Debrecen vasútvonala felett.
A fentieken túl üzemi hírközlési központot telepítenek, elvégzik a szükséges közműkiváltásokat és forgalomtechnikai beavatkozásokat, növényeket telepítenek, záportározókat alakítanak ki – olvasható az anyagban.
Cash/fotó: Magyar Építők
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…