Categories: Hírek

A hagyományos járműveket már nem támogatják

Egy hónapon belül 350 e-buszra írnak ki pályázatot

 

 A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbekre is kiterjesztik a programot – közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán Hajdúszoboszlón.

Palkovics László a fürdővárosban egy hónapig próbaüzemben közlekedő elektromos autóbusz bemutatásakor jelezte, eddig 60 elektromos busz esetében hirdettek eredményt, a járművek az ország különböző településein közlekednek.

A tárcavezető kitért rá, hogy a kormány a gazdaság zöldítését tűzte ki célul, ennek fontos eleme a közlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felel. Döntöttek arról, hogy 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken már nem támogatják a nem elektromos autóbuszok beszerzését.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

A szakember hangsúlyozta, a korszerű, kényelmes autóbuszok üzembe helyezésével szeretnék elérni, hogy a vasúttal együtt valós alternatíváját nyújtsák az egyéni közlekedésnek.

Weingartner Balázs, az ITM háttérintézménye, a Humda Zrt. elnök-vezérigazgatója jelezte: az elektromos buszon először Hajdúszoboszlón látható Humda Green felirattal az a céljuk, hogy minél több városba eljusson a környezettudatosságra törekvés – olvasható a kiadott közleményben.

Cash/fotó: Humda

Double D

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

12 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago