Categories: Hírek

Elhárultak az akadályok a tarifaemelés elől

30-40 százalékra lehet számítani

 

Jövő héten folytatják az egyeztetéseket az érdekképviseletek és a főváros vezetői. A Városháza jelezte, hogy elhárultak az akadályok a tarifaemelés elől – hangzott el az InfoRádióban.

Metál Zoltán: 30-40 százalékos emelésre számítunk

Akár már jövő héten véget érthetnek a tárgyalások a taxisok és a Fővárosi Önkormányzat vezetői között – közölte az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán elmondása alapján jelenleg ott tartanak, hogy tulajdonképpen meg kellene fogalmazniuk azokat a konkrét célokat, amiket a taxisok szeretnének. Emlékeztetett, múlt év novemberében egy kicsit mérsékeltebb áremelést szorgalmaztak, mint jelenleg, „de ahogy telik-múlik az idő, egyre komolyabb károkat okoz ennek a tarifának a hiánya”. A szövetség a jövő héten ül ismét tárgyalóasztalhoz a főváros képviselőivel, és reményeik szerint egy-két héten belül pont is kerülhet egy kompromisszumos megállapodással az ügy végére – tette hozzá az érdekképviselet vezetője.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy februári háttérbeszélgetésen – az InfoRádió kérdésére válaszolva – azt mondta, elhárultak az akadályok a tarifaemelés elől. Kiss Ambrus akkor úgy fogalmazott: „Sára Botond (a fővárosi kormányhivatal vezetője – a szerk.) megbízásából kiadtak egy értelmezést, mely szerint […] lehet, a taxisoknál árat emelni.”


De az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára is kiadott egy olyan értelmezést, hogy erre van lehetőség – ismertette Kiss Ambrus hozzátéve: tehát a kormány szerint van mód az emelésre. Ennek eredményeként a főváros kezdeményezte, hogy a taxisok tegyék meg a javaslataikat, hogy kiderüljön, „hol van a legkisebb közös többszörös” és milyen megoldást lehet találni, hogy a Fővárosi Közgyűlés dönthessen a kérdésben. A főpolgármester-helyettes jelezte, itt már csak mérték kérdéséről van szó.

Metál Zoltán időszerűnek nevezte a tarifaszerkezet, illetve maga az érték átgondolását, kiemelve, hogy ezt úgy tennék, hogy közben ne sokkolják az utazóközönséget, amit elemi érdeküknek tart. Óvatos becslése alapján 30 és 40 százalék közötti mértékben realizálódhat a tarifaemelés, de hogy ez a várakozási-, a kilométer- vagy az alapdíjban fog „testet ölteni”, az még a következő hetek tárgyalásainak az eredménye lesz – hangzott el az Info Rádióban.

Cash/fotó: Google

Double D

Recent Posts

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

11 óra ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

11 óra ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

1 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

1 nap ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

2 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

3 nap ago