A terveknek megfelelően zajlik a város egyik elöregedett, és ezért üzemeltetési szempontból mára már kockázatossá vált ivóvíz-főnyomócsövének cseréje a pesti Duna-parton. Az id. Antall József rakparton, valamint a Jane Haining rakparton is befejeződött a vezetéképítés, sikeres volt a nyomáspróba, és már csak a nyomvonal burkolatának helyreállítása van hátra – számol be a jelenlegi helyzetről a beruházó.
A Fővárosi Vízművek saját forrásból végzi a Margit híd és az Erzsébet híd között húzódó, 1200 milliméter átmérőjű főnyomóvezeték cseréjét. A Lánchídtól északra tavaly augusztus 23-án, délre pedig november 6-án kezdődtek a munkák.
Így halad a Sentab-vezeték cseréje:
A régóta esedékes rekonstrukció a Fővárosi Önkormányzat pesti alsó rakpartot érintő projektjeivel összehangoltan valósul meg, ennek köszönhetően sokkal rövidebb a Budapesten élők és közlekedők számára kényelmetlenséggel járó lezárások ideje. A Vízművek szakemberei úgy szervezték a munkákat, hogy a forgalmi hatások csökkentése érdekében a Jane Haining rakparton az Erzsébet híd felől a Lánchíd irányába haladhassanak az itt közlekedők, míg ellenkező irányban az Apáczai Csere János utcát használhatják.
Az Apáczai Csere János utcában a tavasszal indulhat a távhővezeték-építés, a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás változatlanul folyamatban van. A beruházás a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) lebonyolításában valósul majd meg.
A víznyomócső-rekonstrukciós munkák után kezdődhet a kivitelezés a RAK-PARK projektben, amely a pesti Duna-part Kossuth Lajos tértől Fővám térig tartó szakaszát tenné élhetőbbé. Cél, hogy növekedjenek a városi parkjellegű zöldfelületek, és közelebb kerüljenek a városlakók a vízparthoz. Az első ütem az id. Antall József rakpart és a Március 15. tér között, a második pedig délre, a Fővám térig valósul meg, ezeknek a tervezése már folyamatban van.
A rakpartok fejlesztése több lépésben történik meg: már korszerűsítették a pesti alsó rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszát, ahol gyalogos sétányt és fasort alakítottak ki az útpálya, valamint a Duna között. A projektnek köszönhetően megszűntek a kihasználatlan felületek, zöldebbé vált a partszakasz. A látkép, valamint a világörökségi helyszín nem sérült, sőt az új sétánynak köszönhetően tavaly december 13-a óta a dunai panorámában gyönyörködhetnek az odalátogatók.
A pesti alsó rakparton zajló ivóvíz-főnyomócső cseréje miatt az Eötvös tér és a Margit híd közötti teljes útszakaszt lezárták a gépjárműforgalom elől. A mozogni vágyók a Margit hídtól a Kossuth Lajos téri (József Attila szobor előtti) feljáróig haladhatnak, a kerékpárral vagy rollerrel közlekedőknek, illetve a babakocsival sétálóknak is ezt érdemes igénybe venniük – olvasható a helyzetjelentésben.
Cash/fotó: BKK
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…