Február 25-e a KATA bevallás beküldési határideje. Ám az előző évekhez hasonlóan most is későn ébredt fel a katás vállalkozók egy jelentős része. A bevallást az utolsó pillanatra hagyni pedig nem szerencsés: felmerülhetnek akadályok.
Például nem működik az ügyfélkapu. Akik csak évente egyszer foglalkoznak az ügyfélkapujuk használatával (nagyon helytelenül, hiszen az üzenetek is ide érkeznek!), azok esetleg csak most szembesülnek vele, hogy lejárt a jelszó. Igen, az ügyfélkapus jelszavak kétévente lejárnak. Megújításukra van egy egyszerűbb, és egy nehezebben járható út.
Az elektronikus ügyintézésre kötelezett vállalkozók – a taxis vállalkozók is közéjük tartoznak – kizárólag ügyfélkapun keresztül nyújthatják be adóbevallásaikat.
Későbbiekben is érdemes figyelni az ügyfélkapus tárhelyre érkező üzeneteket (amiről minden esetben egy email is érkezik), mert a hatóságok a vállalkozóval már kizárólag ilyen módon kommunikálnak. Például éppen a napokban küldték ki a gépjárműadóval („súlyadó”) kapcsolatos értesítést a fizetendő összeggel és bankszámlaszámmal.
Szóval még két nap. Ennyi időnk van rá, hogy KATA bevallásunkat a határidő betartásával beküldjük. Bár manapság már nem jár súlyos szankció a késedelemért, azért jobb nem huzigálni az oroszlán bajszát…
-oli-
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…