Categories: Hírek

Több légitársaság törölte járatait

Ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a konzuli szolgálat

 

A kialakult orosz-ukrán helyzetre tekintettel a Konzuli Szolgálat ajánlást adott ki, több légitársaság módosította útvonalát, menetrendjét, előfordult, hogy járatait is törölte.

„Az Ukrajna és Oroszország között az utóbbi napokban kialakult feszültségre tekintettel kérjük, hogy az Ukrajnába utazásuk szükségességét fontolják meg, és lehetőség szerint halasszák későbbre” – áll az ajánlásban.

Mint írták: ismét felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy ha mégis az utazás mellett döntenek, vagy a térségben tartózkodnak, regisztráljanak konzuli védelemre.

Az utazóknak és az országban tartózkodó magyaroknak azt tanácsolják, hogy szorosan kövessék figyelemmel a helyi híreket és a közösségi médiát, és tartsák be a hatóságok utasításait – hívja fel a figyelmet az airportal.hu

Amennyiben bárki úgy dönt, hogy a konzuli szolgálat felhívása ellenére Ukrajnába utazik, vagy ott marad, vegye figyelembe, hogy a biztonsági helyzet következtében a konzuli szolgálat nem feltétlenül tudja garantálni a segítségnyújtást – fogalmaztak a frissített ajánlásban.

 

Több európai légitársaság, köztük a Lufthansa, a Swiss, az Austrian Airlines és a KLM is átszervezte ukrajnai járatainak menetrendjét, hogy repülőgépeik és személyzetük ne éjszakázzon Kijevben, hanem rövid fordulóidővel hagyja el a várost, a fokozódó ukrán-orosz konfliktus miatt.

A KLM február 12-én bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti ukrajnai járatait, már a szombat esti gép sem indult el Kijevbe.

A döntést a légitársaság a biztonsági helyzet alapos elemzését követően hozta meg, valamint azt követően, hogy a hatóságok az utazásra nem ajánlott, vörös besorolásba helyezték Ukrajnát. A KLM közlése hozzáteszi, hogy egyelőre nem tudni, mikor indíthatja újra kijevi járatait.

A Sky Up Airlines ideiglenesen felfüggesztette a repülőjegyek értékesítését február 14 és 16 között, miután a legnagyobb biztosítók arról értesítették az ukrán légitársaságokat, hogy 48 órán belül felfüggesztik az ország légterében közlekedő repülőgépek biztosítási fedezetét az orosz katonai megszállás megnövekedett kockázatai miatt.

Az ukrán Sky Up légitársaság közlése szerint a flottájukat bérbe adó lízingcégek arra szólították fel őket, hogy amint lehetséges az Európai Unió területére repüljék vissza az érintett gépeiket. Emiatt a légitársaság PQ 0902-es számú Funchal-Kijev járatának Kisinyovban kellett leszállnia, a gép 175 utasát buszokkal kellett továbbvinni az ukrán fővárosba.

Az ukrán infrastruktúráért felelős minisztérium rendkívüli ülést hívott össze a helyzet megoldására, hogy az ukrán légitársaságoknak ne kelljen leállítani a járatok üzemeltetését.

A Reuters híre szerint az ukrán hatóságok nem látják indokoltnak, hogy lezárják az ország légterét – olvasható a portál hírei között.

Cash/fotó: Facebook

OldA

Recent Posts

Budapest és Miskolc után ma Debrecenben is elindult az Uber

Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…

1 nap ago

Figyelmeztetett a rendőrség és a BKK, felfordul a közlekedés Budapesten

Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…

1 nap ago

Itt az év egyik legkockázatosabb időszaka az autósok számára

Megkezdődött az őzek üzekedése. A nyári esték békéjét könnyen megzavarhatja egy hirtelen az útra ugró…

2 nap ago

Van egy módszer, amely lenullázza a hazai autósok büntetőpontjait, sokan nem tudnak róla

Te is gyűjtöd az előéleti pontokat? Ha igen, és már majdnem kipontozódtál, akkor erről a…

2 nap ago

Olcsó villanyautóba kerül az első tömeggyártású félig szilárdtest-akkumulátor?

Bár a teljesen szilárdtest, azaz folyékony elektrolit nélkül készülő akkumulátorokra még az optimista becslések szerint is az évtized…

2 nap ago

Visszamenőleges ellenőrzések – Célkeresztben a 2020-2021-es évek

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal alapesetben 5 évre visszamenőleg végezhet ellenőrzéseket az adózóknál. Jelenleg a nemzetközi…

3 nap ago