Megnyílt a Plaza Premium Group 40 férőhelyes, 107 négyzetméteren elhelyezkedő várója a Sky Court épületében, minőségi szolgáltatásokkal, valamint kényelmes környezettel várva a budapesti repülőtér utasait. A Plaza Premium az első, kifejezetten utasvárók üzemeltetésére és vendéglátásra szakosodott nemzetközi cég a budapesti légikikötőben – írja a airportal.hu
A Plaza Premium Group a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nyitotta meg a legújabb Plaza Premium Lounge váróját, amely a Sky Court épületében, közel 107 négyzetméternyi területen várja a vendégeket.
A 40 férőhelyes váróban szolgáltatások széles körét kínálják az utasoknak, beleértve különleges magazinokat, képernyős szórakoztatást és a magyar konyha jellegzetes ételeit, a nemzetközi kínálat mellett.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a nyolcadik lounge nyitja meg kapuit az utasok előtt, azonban a Plaza Premium az első nemzetközi cég a budapesti repülőtéren, amely kifejezetten utasvárók üzemeltetésére és vendéglátásra specializálódott. A vállalat 2021-ben ötödszörre nyerte el a világ legjobb független repülőtéri várójának járó Skytrax-díjat.
„Az első Plaza Premium Lounge megnyitása a budapesti repülőtéren nagyon izgalmas lehetőségeket kínál a Plaza Premium Group számára, mivel tovább növeljük európai jelenlétünket. A bizalom erősödik, az utasszámok ismét látványos növekedést mutatnak, és a Plaza Premium Group azon törekvése, hogy világszínvonalú repülőtéri vendéglátó szolgáltatásait és létesítményeit kiterjessze Európában, jó úton haladnak. Alig várjuk, hogy a következő hónapokban több európai repülőtéren is elérhetővé tegyük díjnyertes, kategóriájában legjobb vendéglátó szolgáltatásainkat, beleértve az Airport Lounge, Airport Meet & Greet, In-Terminal Airport Hotel, Airport Dining és további prémium repülőtéri szolgáltatásainkat” – mondta Jonathan Song, a Plaza Premium Group globális üzletfejlesztési igazgatója.
A repülőtéri várakozás az utazási élmény fontos része. A Budapest Airport ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy ehhez kellemes és nyugodt környezetet biztosítson azok számára, akik prémium szolgáltatásokra tartanak igényt.
Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Minden nap elkötelezetten dolgozunk azért, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Magyarországra érkező és innen induló utasok számára az ország méltó kapuja legyen. Az utóbbi években légitársasági partnereinkkel együtt Magyarország és Budapest turisztikai fejlődésének egyik kulcsszereplőjévé váltunk. Elsődleges célunk, hogy ezt a szerepet megőrizve és megerősítve folyamatosan emeljük szolgáltatásaink minőségét, és ezzel együtt utasaink elégedettségét.” Hozzátette: „Ennek egyik fontos lépése a Plaza Premium Group várójának megnyitása, amelynek prémium szolgáltatásai között minden vendég megtalálja a számára szimpatikus kikapcsolódási formát, és kellemesen töltheti a repülőtéri várakozás perceit.”
A koronavírus-járvány miatt a Budapest Airport és a Plaza Premium a váróban kiemelt figyelmet fordít arra, hogy higiénikus és biztonságos környezetet biztosítsanak minden utas számára. A Plaza Premium Lounge We Care For Your Wellbeing programja a budapesti repülőtéri intézkedésekkel összhangban segíti a privát szféra és a távolság megtartását, egymástól nagyobb távolságra elhelyezett, kényelmes ülőhelyekkel. Emellett érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeztek ki, folyamatosan fertőtlenítik a váró területét és tisztítják a levegőt, valamint a váró minden munkatársa szigorú fertőtlenítési eljárásokat követ, és mindig maszkot visel – olvasható az anyagban.
Cash/fotó: Baranyi Róbert
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…