Kenya közbiztonsága hagy kívánnivalót, fővárosára Nairobira ez fokozottan igaz. Az erőszakos bűnözés a nap 24 órájában jelen van. Veszélyeztetettek a taxisok is, bár nem életbiztosítás beülni bármelyik autóba. A Deutsche Welle egy motoros taxizásból élő nőről forgatott riportot.
Nairobiban 1,4 milliónyian élnek motoros taxizásból, közülük mindössze 300 a nő. Férfiként se lehet tudni, mikor, ki és milyen szándékkal ül a sofőr mögé. Ezek között számít kuriózumnak Jackline Webnye, aki lányai iskoláztatása miatt vállalja a veszélyt nap, mint nap. A Deutsche Welle riporterének elmondta: amikor kezdte a motorozást és utast is felvett, előfordult, hogy felborultak. Felkeltek, leporolták magukat és folytatták útjukat.
Munkája során már megpróbálták kirabolni csakúgy, mint megerőszakolni, de eddig sikerült kezelnie a helyzeteket, de ebben férfi kollégái is segítségére vannak.
Munkatársaival rendkívül jó a kapcsolata, szeretik, mint ahogyan vannak törzsutasai is, akik csak vele hajlandók utazni. Ha Jackline nem tud fuvart vállalni, szívesen közvetíti ki megbízható kollégáit is.
Legnagyobb bánata, hogy lányai szégyellik, miből tartja fenn a családját, de a taxis szeretne megfelelő környezetet, egzisztenciát biztosítani gyermekeinek, úgyhogy továbbra is folytatja veszélyes munkáját.
Cash/fotó: Deutsche Welle
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…