Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Egyik karácsony a másik után. Jobb, ha nem is számoljuk. Most inkább csak a készülődés, izgalom, sürgölődés a konyhában, persze inkább az asszonynépnek. Azért jobb helyen besegít az ember is.

 

Magam is azon vagyok, hogy most éppen a töltött káposztát készítem elő, délutánra meglesz. Erről most nem is tudok beszámolni, inkább az előző napok eseményeiből mutatok két dolgot.

Persze, mire ezt olvashatjátok, már a saját menü is készül mindenkinél, s talán hasonlók is. Ez így van jól.

Készítettem előételt,előételt, alapja alaszkai tőkehal filé és garnéla. A halat csak sóztam, borsoztam, s kevés olíván pár perc alatt mindkét oldalát megsütöttem. kivettem, félretettem.

Alaszkai tőkehal filé és garnéla- tálalva

Maradék olajával rákszószt főztem, de ehhez persze kellett a rák alaplé, és ezt elő kell készíteni. Az előző ráktisztításnál a fejeket, páncélt kis zöldséggel, fűszerrel felfőzzük, némileg besűrítjük, s így lefagyasztva várja az alkalmat, mint most is. Tehát, főzzük a levet, kevés keményítővel sűrítjük, majd főzőtejszínnel felöntjük, adunk egy darab vajat hozzá, hogy selymesebb legyen. Ha a kóstolás rendben van, átszűrjük és kész. Emellett a tisztított rákot megpirítjuk vajon, vagy olíván, fokhagymával és petrezselyemmel. A maradék olaján apró bagett-szeleteket pirítunk.

Tálalása pedig: halszeletre a mártás, citromkarikával, mellé a garnéla citromlével locsolva, s a pirítós, belemártva a maradék fokhagymás szaftba. Kap még díszítésnek bébikukoricát és tojáskarikán lazackaviárt. Mellé száraz pezsgőt kínáltam. Ugyanez készülhet lazacszelettel és citrommártással is.

Készül a halászlé

A szokásos halászlével is elszórakoztattam magam. Élő halat vettem, tükörpontyot, s ezt dolgoztam fel, filére, felhasználva a benne lévő haltejet is.

Ahogy szép emlékű Benke Laci bácsi szokta volt mondani: a halászléhez öt dolog kell. Víz, hal, hagyma paprika, só. Nos a fejet , farkat, csontozatot felfőztem hagymával, majd átpasszíroztam, kissé sűrítve a levét, majd paprikázva, sózva, beletettem a halszeleteket és a haltejet is, oszt még tíz percig főztem, s kész is lett.

Jó étvágyat a halászléhez

Erős paprikát ki-ki maga tesz bele, a gyerekek miatt.

Most röviden ennyit, vár a konyha, a  töltött káposzta időigényes étel, most azzal foglalatoskodom, magam örömére, mindenki hasznára.

Békés karácsonyt kívánok mindenkinek, és persze jó étvágyat:

Soós István ex City-22 a fakanalas

 

OldB

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago