Categories: Hírek

Több ezer taxis hiányzik a fővárosból


Egyre gyakoribb a fővárosban, hogy csúcsidőn kívül is nehéz taxit hívni. Van olyan olvasónk, aki egy csütörtöki napon, napközben 20 perc telefonálás után tudott egyáltalán diszpécsert elérni. Egy rokonának igyekezett segíteni, aki szeretett volna a kórházból hazajutni, korábban már ő maga is végig próbált több társaságot. A végül kiérkező taxisofőr azt mondta, azért kell ennyit várni, mert kevés a sofőr – írja a telex.hu

„A kevés turista miatt nem megy jól a bolt, sokan már korábban elhagyták a szakmát, elhelyezkedtek hivatásos sofőrként, futárként és nem tértek vissza.”

A koronavírus 2020-as első hullámának idején a taxisofőrök zöme egyáltalán nem tudott dolgozni, mivel a korlátozások miatt gyakorlatilag nem volt igény a szolgáltatásukra. Volt olyan időszak, amikor a szolgáltatók kétharmada szüneteltette a tevékenységét. Ezért sokan váltottak, és azok, akik akkor elhagyták a taxizást, egyelőre nem nagyon akarnak visszatérni. Mivel tartanak attól, ha a járványhelyzet rosszabbra fordul, megint komolyabb lezárások lehetnek és újra elesnek a bevételeiktől. Többen akkor is ragaszkodnak egy stabilabb álláshoz, ha most épp jobban lehetne keresni a taxizással.

Amíg hazánkban 2019-ben több mint 10 ezer taxis vállalkozó volt, ma már csak 7 ezren szállítanak, a taxisok számának csökkenése emellett a biztosítási piac adataiból is megmutatkozik. Bár a járvány kezdete óta lényegesen kevesebb a sofőr, és a létszámcsökkenés országosnak tekinthető, fennakadások leginkább a fővárosban érzékelhetők, arról megoszlanak a vélemények, hogy Budapest esetében beszélhetünk-e általános taxishiányról.

2019-ben több mint 7 ezer engedélyt adott ki a BKK, ez a szám ma 5 ezer körüli – közölte a Telex megkeresésére az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke.

Metál Zoltán szerint ennek ellenére „a jelenlegi létszám mellett sem alakult ki taxishiány”, a megnövekedett kereslet idején tapasztalható hosszabb várakozási időkért pedig a fővárosi dugókat okolja, ez a probléma szerinte vidéken nem tapasztalható.

A Taxi 4 Kft. értékesítési vezetője viszont nemrég azt nyilatkozta a G7-nek, hogy a taxishiány az ágazat legnagyobb problémája jelenleg. Ő azt tapasztalta, hogy a sofőrök fele eltűnt, ráadásul rengeteg az úgynevezett alvó autó is, amelyre hiába van érvényes engedély, nem taxiznak vele.

A Telex több fővárosi taxitársaságnál is érdeklődött arról, hogy tapasztalják-e a taxishiányt, mint problémát, illetve, hogy a járvány kezdete óta hogyan alakult, de cikkünk megjelenéséig csak a Bolt reagált megkeresésünkre. Láng László, a Bolt magyarországi menedzsere azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban jelentős kereslet-növekedést érzékeltek a már regisztrált felhasználók részéről, emellett viszont a Bolt aktív sofőrjeinek száma is nőtt:

„A járvány első hullámának csúcsához (2020 áprilisához) képest ma több mint kétszer annyian taxiznak a Bolt színeiben – sofőrjeink száma nem csak elérte, de jelentősen meghaladta a járvány előtti legmagasabb szintet is.”


Tarifaemelést szeretnének

A taxisok szerint hiába van egyre nagyobb kereslet a szolgáltatásukra, ha a pandémia közvetve továbbra is megnehezíti az életüket és az általános drágulás ellenére nem emelhetnek a tarifájukon. Vagyis a létszámhiányon túl is összetett problémáról van szó:

  • A fővárosi lezárások miatt a legtöbb útvonal lassabb most, mint a járvány kezdete előtt, így miközben eleve kevesebb a taxis, a hiányt csak fokozza, hogy minden út hosszabb ideig lefoglalja az adott taxit.
  • A koronavírus miatt tapasztalható autóalkatrészhiány jelentkezik. Ebben az esetben, ha egy taxis járművét szervizelni kell, az akár hetekre is kieshet a forgalomból.
  • Meg is drágultak az alkatrészek, illetve az autók ára is megugrott, a taxisok költségeit tovább növeli az is, hogy a magyarországi taxik átlagos kilométerdíja alig felerészben követia benzin és a gázolaj áremelkedését.

Metál Zoltán szerint „olyan mértékű és folyamatos költségemelkedéssel találkoznak a vállalkozások, ami sokáig korrekció nélkül nem tartható”. Több taxis szervezet már novemberben jelezte, hogy szerintük egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt Budapesten. Az OTSZ elnöke korábban arról is beszélt, hogy 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenlegi, 2018 óta alkalmazott árakat.

A főváros vezetése arra hivatkozik, hogy a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését, ezzel a jogértelmezéssel ugyanakkor a taxisok nem értenek egyet. Az OTSZ a kérdés tisztázásához írásban már korábban kért a Fővárosi Kormányhivataltól állásfoglalást, erre egyelőre még nem érkezett válasz a szervezet elnöke szerint.

Forrás: telex.hu

OldB

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

7 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

23 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

23 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago