A Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság háromszáz darab vadriasztó prizmát vásárolt, amelyeket a Magyar Közút szakemberei olyan helyekre szereltek fel, ahol történtek vadelütések – írja a police.hu.
Békés megyében 2019-től kezdődően 2021 első félévének végéig összesen több mint négyszáz vadelütésről érkezett bejelentés a rendőrségre, ezek közül 109 esetben főúton történt a baleset.
Az ütközések túlnyomó többsége lakott területen kívül következet be és 11 esetnél volt személyi sérülés. A rendőrség részletes elemzést végzett annak érdekében, hogy kiderüljön, vannak-e olyan útszakaszok, ahol több vadelütés történt.
A vizsgálat eredménye alapján a 44-es számú főút és a 47-es számú főút egy-egy szakaszán, összesen 8 kilométeren 2021. december 3-án a Magyar Közút munkatársai 300 darab vadriasztó prizmát helyeztek el az út szélét jelző oszlopokra. A prizmákat a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság vásárolta, és a szakemberek reményei szerint ezek az eszközök segítik majd az ilyen balesetek számának csökkentését.
A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy mindig közlekedjenek szabályosan és körültekintően! Sehol ne hajtsanak gyorsan, azokon a helyeken pedig, ahol vadveszélyre figyelmeztető tábla van, különösen veszélyes túllépni a megengedett sebességet – olvasható a figyelmeztetés a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: rendőrség
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…