Categories: Hírek

Ezerrel kevesebb taxis, látszik a biztosításon is

Budapesten csökkentek a kötelezők díjai

 

 A budapestiek olcsóbban köthetnek kgfb-t, mint egy éve – a vidékieknél nincs csökkenés –, de ott korábban áremelkedés sem volt. Sokkal kevesebb lett a taxis, fizetniük is kevesebbet kell.

A fővárosi személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei III. negyedévben 2020 azonos időszakához képest 11 százalékkal csökkenet. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből.

A Budapesten kívüli átlagdíj nem változott, de ott korábban nem is történt a budapestihez hasonló emelkedés – hívja fel a figyelmet az MNB, így tehát a mostani fővárosi árcsökkenés a korábbi áremelkedés korrekciójának is tekinthető.

A taxik esetében az átlagdíjak az előző negyedév visszaesését követően ismét jelentősen, 22 százalékkal csökkentek. Ezt részben a taxisok számának csökkenése okozhatja, a tavalyi első negyedévhez képest több mint ezer szerződéssel, hétezres nagyságrendre csökkent.

A segédmotorok és a nagyobb buszok kivételével az egyedi szerződések esetében 3-10 százalékkal mérséklődtek a díjak. A legnagyobb elmozdulás a teherautók, vontatók és nehézpótkocsik piacán történt – derül ki az MNB adataiból.

Cash/fotó: Google

 

 

OldA

Recent Posts

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

12 óra ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

12 óra ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago