Törvényben rögzített, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá válik, a tiszta technológiákra való átállást pedig a közlekedés zöldítésével is támogatják – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, amikor a zalaszabari Holnapocska Tábornak átadott két elektromos autót – írja az MTI.
Az államtitkár a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: „a célkitűzéseink ambiciózusak, a klímavédelem fontosságát pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, éppen ezért örömmel adtam át a Holnapocska Tábor részére két elektromos meghajtású autó kulcsát – és természetesen magukat a kocsikat is”. A tábor lakói így első kézből tapasztalhatják majd meg az elektromos autók előnyeit és a környezetbarát közlekedés fontosságát.
Hozzátette: a tábor szervezői több mint 10 éve indították útjára a Gyógyuló Holnapocska Tábort, ahol daganatos betegségből gyógyuló gyermekek vehetnek részt.
Az államtitkár a táborban örömmel tapasztalta, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos mindennapok megteremtésére, Magyarország kormánya is ezen dolgozik. Törvényi szinten rögzítették, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá válik, a tiszta technológiákra való átállást pedig a közlekedés zöldítésével is támogatják. A meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv is ösztönözni kívánja a környezetbarát közlekedést és a közlekedés környezeti lábnyomának csökkentését, eddig már összesen mintegy 20 milliárd forinttal segítették elő a tisztán elektromos járművek beszerzését – írta.
Kitért arra is, hogy már eddig is számos konkrét vállalással járultak hozzá az egészséges és fenntartható környezethez, legyen szó akár az erdők területeinek növeléséről (2030-ra 27 százalékos erdősítési arányt terveznek elérni), vagy, hogy a városi buszok 2030-ra elektromos meghajtással fognak működni. Hamarosan elindul a napelemrendszerek támogatására irányuló, 200 milliárd forint keretösszegű pályázat, amivel egyszerűbbé és zöldebbé teszik több mint 36 ezer család életét.
„Magyarország zöld úton jár és jó érzés látni, ahogy egyre több fiatal érdeklődik és cselekszik aktívan teremtett világunk megőrzéséért” – fogalmazott Schanda Tamás.
Forrás: MTI
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…