Categories: Hírek

A nap híre: elindult a tram-train Hódmezővásárhelyről

Áprilisig ingyenesen használható

 

Zsúfoltan indult az első tram-train járat Hódmezővásárhelyen ma reggel, ami nem csak az illusztris országos és helyi politikusok szép számának és a sajtónak volt köszönhető, de a város utazóközönsége is érdeklődött az újdonság iránt – írta a 24.hu .

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta: „A tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába.

A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között tervezik. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze” – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János a térség országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára. A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni – hangsúlyozta a politikus.

A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól – közölte a kormánybiztos.

A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd. A végleges menetrendet március közepére alakítják ki, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók – mondta a képviselő.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak.

A tram-train vonalán a Stadler által gyártott dízel-villamos hibrid CityLink járművek közlekednek. A járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót – olvasható az eseményre kiadott tájékoztatóban.

Cash/fotó: 24.hu

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago