A kontinens északi és nyugati felében elfogadott, a tengeren túlon pedig általános az automataváltós gépjárművek használata az oktatásban. Igaz ott azt is feltűntetik, ha a vizsgázó kézi váltós autón szerzett jártasságot. Nálunk most újdonság, hogy hivatalosan is lehet az elektromos Tesla Model 3-ason oktatni és jogsit szerezni.
Az automataváltós autón tanulók átlagosan 10-15 órával vesznek kevesebbet. Az egyik budapesti autósiskolában a tanulók novembertől akár egy Tesla Model 3-ason is elsajátíthatják az autóvezetés csínját-bínját. Korábban Toyota Yaris és Lexus hibridekkel folyt az oktatás az iskolában.
Bulya Sándor, az autósiskola vezetője elmondta, míg korábban a tanulóik túlnyomó többsége a 20-30 év közötti korosztályból került ki, addig az elmúlt időszakban már főként tizenéves, és a húszas évei legelején járó tanulók jelentkeznek oktatásra. Ez leginkább az automataváltós autók egyre szélesebb körben történő elterjedésével áll összefüggésben.
Mivel a váltások hiányában lényegében csak a forgalomra kell koncentrálnia a tanulóknak, ez jelentősen javít a vizsgák eredményességén is. A tapasztalatok alapján az automataváltós autón gyakorlók átlagosan 10-15 órával vesznek kevesebb órát. Ezzel párhuzamosan a sikeres forgalmi vizsgák arányát tekintve is javulás figyelhető meg, elsőre nagyjából 90 százalék, másodjára már szinte mindenki sikeresen teljesíti a feladatot – derül ki a tudósításból.
Cash/fotó: Google
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…