Ha annyira szigorúak a szabályok, akkor miért van tele az összes pályaudvar és a belváros ugyanazokkal a tetves hiénákkal és azok örököseivel, mint mondjuk 20 éve?- hangzott el a klubrádióban.
A taxis szervezetek szerint egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt. A főváros vezetése szerint a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését.
Én meg azt szeretném, ha ezen a piacon is újra verseny lenne. Versenyezzenek egymással a taxiscégek és újra legyen Über. Minden más megoldással mi fogyasztók járunk rosszul.
A rezsicsökkentés is egy hazugság volt éveken át, a piaci árak valójában lejjebb voltak, mint a kormány által fixált tarifa, a közelmúlt árrobbanása változtatott csak a helyzeten. Persze ilyenkor rögtön felháborodnak a sárga autók képviselői, mondván nekik annyi előírásnak kell megfelelni, hogy ki sem látnak a kormány mögül, nem szép dolog olyanokkal versenyeztetni őket, akikre meg nem vonatkozik semmi ilyen.
Én erre csak kérdezni tudok: ha annyira szigorúak a szabályok, akkor miért van tele az összes pályaudvar és a belváros ugyanazokkal a tetves hiénákkal és azok örököseivel, mint mondjuk 20 éve? Nem engedjük be a versenytársat a piacra, de maradhatnak a bűnözők is? Hogy van ez? Arról már nem is beszélve, hogy a hivatalos, tisztességes taxiscégek között – ők vannak többen – sem engedélyezett a verseny. Ez nekem miért jó?
Jelenleg egy péntek este lehetetlen taxit szerezni Budapesten, mert a járvány miatt jóval kevesebb az autó. Ilyen helyzetben akár többet is kérhetnének a fuvarért a kereslet-kínálat jól bejáratott törvénye szerint, tehát még jobban is járnának, ha nem fentről mondanák meg, hogy mennyi a tarifa.
Rugalmasság, verseny, innováció. Mindenkinek ez lenne az érdeke.
Forrás: Klubrádió
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…