Categories: Hírek

Bővít és fejleszt a Bosch

Újabb 400 millió mikroelektronikára

 

 Néhány héttel az elektronikai lapkákat készítő új drezdai gyárának megnyitóját követően Bosch a technológiák és szolgáltatások szállítója most jelentett be újabb százmilliós nagyságrendű beruházást a chipgyártás terén.

A Bosch jövőre több mint 400 millió eurót szán a drezdai és a reutlingeni (Németország), valamint a penangi (Malajzia) félvezetőgyárainak bővítésére. – Továbbra is rendkívül nagy a kereslet a félvezetők iránt. Bővítjük a félvezetők gyártását, hogy a lehető leghatékonyabb támogatást nyújthassuk ügyfeleinknek – hangsúlyozta Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke.

Elsősorban a 300 milliméteres elektronikai lapkák (wafer) drezdai félvezetőgyárának kapacitásbővítését tervezik felgyorsítani 2022-ben, és mintegy 50 millió eurót a reutlingeni félvezetőgyárra fordítanak. Utóbbi esetében 2021 és 2023 között a Bosch összesen 150 millió eurót költ további tisztahelyiségek kialakítására.

Ezenkívül új létesítményként a malajziai Penang városában építik fel a vállalat félvezető-tesztközpontját, ahol 2023-tól kész félvezető chipeket és érzékelőket vizsgálnak. „Ezek mind tervezett beruházások és a félvezetők alaptechnológiájában kialakítandó saját gyártókapacitás stratégiai fontosságát igazolják” – folytatta Dr. Denner.

– Célunk, hogy a tervezettnél korábban futtassuk fel a drezdai félvezetőgyártást, és ezzel egyidejűleg bővítsük a reutlingeni tisztahelyiség-kapacitást. A jelenlegi helyzetben minden egyes saját gyártású chip segítséget jelent – emelte ki Harald Kröger, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja.

Két lépésben összesen több mint 4000 négyzetméterrel bővítik a reutlingeni tisztahelyiségek területét. Az első lépcső, amely során a 200 milliméteres elektronikai lapkák (wafer) gyártási alapterülete további 1000 négyzetméterrel összesen 11 500 négyzetméterre nőtt, már befejeződött. Ennek során az elmúlt hónapokban irodákat alakítottak át tisztahelyiséggé, amely híddal csatlakozik a már meglévő gyárhoz. Az új üzemrészben szeptember óta folyik a félvezetőgyártás.

– Máris mintegy tíz százalékkal növeltük a 200 milliméteres félvezető lapkák gyártókapacitását – számolt be Harald Kröger. A beruházás értéke idén mintegy 50 millió euró volt, amellyel elsősorban az MEMS-érzékelők és a nagyteljesítményű szilícium-karbid félvezetők iránti megnövekedett keresletre reagált a vállalat. A bővítés második lépcsőjeként 2023 végéig további 3000 négyzetméter tisztahelyiséget alakítanak ki, ami 2022-ben és 2023-ban egyaránt 50-50 millió euró beruházást jelent a Boschnak. A vállalat emellett 150 új munkahelyet hoz létre reutlingeni telephelyén, a félvezető-fejlesztési területet erősítve.

A 2022-re tervezett beruházások egy másik jelentős részét a malajziai Penangban épülő új félvezető-tesztközpontra fordítják, amely magas fokon automatizált és hálózatba kapcsolt létesítményként 2023-tól a félvezető chipek, illetve érzékelők tesztelését végzi majd. A Bosch összesen több mint 100 ezer négyzetméter területtel rendelkezik Penang szárazföldi részén, amelyet fokozatosan vesz használatba. Elsőként mintegy 14 ezer négyzetméter alapterületen a tesztközpont készül el, tisztahelyiségekkel, irodákkal, kutatás-fejlesztési részleggel, valamint akár 400 munkatárs képzésére is alkalmas oktatóközponttal.

Az új helyszínen a földmunkák már 2020 végén megkezdődtek, az épületeken 2021 májusa óta dolgoznak, és a tesztközpont a tervek szerint 2023-ban kezdheti meg működését. A penangi új tesztkapacitások célja, hogy a jövőben olyan új technológiák alkalmazására is lehetőséget teremtsenek a Bosch félvezetőgyáraiban, mint például a reutlingeni szilícium-karbid félvezetők. Az új ázsiai helyszín révén a chipek szállítási ideje és a távolságok is jelentősen csökkenhetnek.

A 2022-re tervezett beruházások egy másik jelentős részét a malajziai Penangban épülő új félvezető-tesztközpontra fordítják, amely magas fokon automatizált és hálózatba kapcsolt létesítményként 2023-tól a félvezető chipek, illetve érzékelők tesztelését végzi majd. A Bosch összesen több mint 100 ezer négyzetméter területtel rendelkezik Penang szárazföldi részén, amelyet fokozatosan vesz használatba. Elsőként mintegy 14 ezer négyzetméter alapterületen a tesztközpont készül el, tisztahelyiségekkel, irodákkal, kutatás-fejlesztési részleggel, valamint akár 400 munkatárs képzésére is alkalmas oktatóközponttal.

Az új helyszínen a földmunkák már 2020 végén megkezdődtek, az épületeken 2021 májusa óta dolgoznak, és a tesztközpont a tervek szerint 2023-ban kezdheti meg működését. A penangi új tesztkapacitások célja, hogy a jövőben olyan új technológiák alkalmazására is lehetőséget teremtsenek a Bosch félvezetőgyáraiban, mint például a reutlingeni szilícium-karbid félvezetők. Az új ázsiai helyszín révén a chipek szállítási ideje és a távolságok is jelentősen csökkenhetnek.

A mikroelektronika a Bosch minden üzleti területén sikertényező. A vállalat már korán felismerte a technológiában rejlő lehetőségeket, több mint 60 éve gyárt félvezetőket. A Bosch ezzel azon kevés cég közé tartozik, amelyek az elektronika és a szoftverek területén szerzett szakértelmük mellett a mikroelektronikában is komoly ismeretekkel rendelkeznek. A Bosch félvezetőgyártási kapacitásával is ötvözheti versenyelőnyét. A technológiák és szolgáltatók szállítója már 1970 óta gyárt félvezető-komponenseket Reutlingenben, amelyeket szórakoztató elektronikai és autóipari termékekben használnak. A gépkocsikban a korszerű elektronika az alapja a károsanyag-kibocsátás mérséklésének, a közúti balesetek megelőzésének, valamint a hajtásrendszerek gazdaságosságának.

– A Bosch félvezető- és autóipari szakértelmére alapozva csúcsszínvonalú elektronikai rendszereket fejleszt. Ennek előnyeit egyaránt élvezhetik ügyfeleink, illetve a közlekedésben résztvevők, akik a jövőben is biztonságos és gazdaságos mobilitásra vágynak – mutatott rá Harald Kröger. A 300 milliméteres elektronikai lapkák (wafer) drezdai félvezetőgyárában 2021 júliusában – vagyis a tervezettnél hat hónappal korábban – indult be a termelés. Az új üzemben gyártott félvezetőket kezdetben a Bosch elektromos kéziszerszámaiban használták fel, az autóipar igényeire pedig a tervezettnél már három hónappal hamarabb, szeptemberben reagáltak. A Bosch a 200 milliméteres technológia 2010-es bevezetése óta a reutlingeni és a drezdai félvezetőgyárára több mint 2,5 milliárd eurót, mikroelektronikai fejlesztésekre pedig emellett további eurómilliárdokat fordított – derül ki a jelentésből.

Forrás: Bosch

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

6 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago