Categories: Hírek

Egy robot öt éve a Csendes-óceánban

Négyezer méteren gyűjti az adatokat

 

A Monterey-öbölben található kutatóintézet automata járműve négyezer méteres mélységben arról gyűjt adatokat, hogy hogyan zajlanak a világ legkevésbé feltérképezett helyein, a mélytengeri területeken a szénkörforgással kapcsolatos folyamatok.

A Monterey-öböl Akvárium Kutatóintézetének szakértői 25 évig építették azt a kisebb autó méretű járművet, amely már több mint öt éve gyűjti az adatokat a világ legkevésbé feltérképezett helyszínéről, a mélytengeri környezetről. A BR-II kialakítását a nem éppen kíméletes körülményekhez kellett szabni, a só és korrózió elleni védelem játszotta a legnagyobb szerepet az anyagok, a titán és a nagy sűrűségű polietilén megválasztásánál. A robot legfontosabb funkciója, hogy minél több adatot begyűjtsön az ismeretlen tengerfenékről és ezt lehetőleg minél önállóbban, gyakori emberi beavatkozás vagy irányítás nélkül kell megtennie.

Emiatt a rovert előre programozták és a fenéken a leengedése után, ahova több mint két óra ereszkedés után érkezik meg, automatikusan halad előre. Az üledékből időnként mintákat vesz, ezen keresztül elemzi az oxigéntartalmat, majd több órán (5-12 órán) keresztül várakozik a megfelelő áramlatokra, ezután halad 10 métert, miközben fényképeket készít és kezdi elölről a folyamatot. A BR-II már több mint öt éve végzi komótosan és magányosan a munkáját és ez idő alatt csak akkor számíthatott emberi társaságra, mikor évente egyszer a beépített eszközei segítségével a felszínre úszott, hogy a kutatók kicserélhessék az akkumulátorait. A mélyben akusztikus jelekkel kommunikál, ezeket a jelzéseket fogja a Wave Glider eszköz, amit minden negyedévben egyszer a robot felé irányítanak, a felszínen lebegő berendezés pedig a műholdas kapcsolat

által küldi az adatokat a parti vevőegységhez.

A rover a megfigyeléseit a Csendes-óceán északi részén, Kalifornia partjaitól 225 méterre végzi és a működési ideje alatt már számot adott sok változásról a környéken, például arról is, hogy egyre több „tengeri hó” jelenik meg a vizekben. Ez az organikus élőlények, főként planktonok elhullott maradványaiból keletkezik, és széntartalmú anyaggal borítja a tengerfeneket, de gyakran nem épül be az üledékbe, mivel, a megfigyelések szerint, a helybeli élőlények elfogyasztják a nagy részét – olvasható az ismeretterjesztő tájékoztatóban.

Cash/Fotó: Madison Pobis/MBARI

 

 

 

OldA

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

1 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

3 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

3 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

3 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

4 nap ago