Categories: Hírek

A taxisok nem tudnak jegyet árusítani

Három évig még működnek az automaták

 

Mint arról korábban hírt adtunk, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) viszonteladókat keres szolgáltatásai értékesítéséhez. Ekkor vizionáltuk, hogy a taxisok akár jegyet is árusíthatnának. Kissé karcos ötletünket a történelem felülírta: a Senso Media Zrt. lett a fővárosban működő bérlet- és jegykiadó automaták hálózatának üzemeltetéséről szóló közbeszerzési eljárás nyertese. Sikeres szerződéskötés esetén a fővárosban legalább további 3 évre biztosított lesz az automatahálózat működtetése, a jegyárusítás csupán opció lehet – olvasható a közlekedésszervező közleményében.

A BKK bérlet- és jegykiadó automatáinak üzemeltetéséről szóló jelenlegi szerződés 2021. december 21-én lejár, ezért idén szeptemberben elindult az új szerződés megkötéséhez szükséges közbeszerzési eljárás. A határidőig beérkező ajánlatokat a BKK a törvény által előírt módon megvizsgálta, értékelte, majd 2021. november 11-én a Senso Media Zrt.-t hirdette ki nyertesnek, amely a legkedvezőbb ajánlatot tette. A közbeszerzési szabályok alapján a szerződés aláírását követően 2021. december 22-től legalább 3 évre lesz biztosított az automatahálózat üzemeltetése Budapesten, a megállapodás időtartama további 1+1 évvel opcionálisan meghosszabbítható.

A most záruló közbeszerzéssel párhuzamosan a Budapesti Közlekedési Központ egyéb lépéseket is tett annak érdekében, hogy az automatahálózat mind technikai, mind felhasználói szempontból fejlődjön. A BKK megrendelésére a jelenlegi üzemeltető, a T-Systems belülről átépíti, korszerűbbé teszi a készülékeket, ami időszerű, hiszen a rendszer már 7 éves.

A Budapesti Közlekedési Központ emellett folyamatosan figyeli a vásárlási szokásokat, a változó technikai körülményeket, a bevételek alakulását, az automaták kihasználtságát és ezek alapján optimalizálja értékesítési csatornáit, köztük az automatahálózatot is. A társaság egyik legfontosabb célja, hogy minél jobban alkalmazkodjon a fővárosban közlekedők igényeihez, szokásaihoz. Ennek köszönhetően a hálózat üzemeltetése az eddigiekhez képest gazdaságilag fenntarthatóbbá válik – ismerhetők meg a részletek a tájékoztatóból.

Cash/fotó: BKK

OldA

Recent Posts

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

5 óra ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

5 óra ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

1 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago