Categories: Hírek

Utolsó T-öltények – utolsó sorozat

Kifutóban a régi rendszer

 

Elkezdődött a T betűs rendszámok kiadása Magyarországon, ami az utolsó eddig nem használt hárombetűs kombinációkat tartalmazza – emlékezik meg újkori rendszámsorozatukról az Index.

Bár több okmányirodában van még készleten S-sel kezdődő rendszám, de van, ahol már a T-vel kezdődő gépjármű-azonosítókat adják ki. Így hamarosan, várhatóan a jövő nyár elején, megjelennek az új típusú rendszámok. A tapasztalatok szerint ugyanis egyre gyorsabb ütemben fut ki egy-egy sorozat.

Korábban egy betűkezdet akár öt évre is elég volt: az L 2007 és 2012, az M 2011 és 2015 között került sorra, előtte és utána viszont gyorsabban, jellemzően 3 évente cserélődtek a betűk. Az R és az S sorozatok kifutásához szinte egy-egy év elég volt.

Bár a T betű után az abc-ben következnének más betűk is, de a T lesz az utolsó sorozat a jelenlegi rendszerben, ugyanis a többi betű már foglalt. Az U a motorkerékpárok, az X az utánfutók, a Z az exportra kerülő járművek számára van fenntartva.

Az új rendszerről már írtunk. Az új rendszámokon két-két betű, majd három szám követi egymást.

A veterán autóknál marad a jelenlegi OT-jelzés a karaktersor elején, míg a rendőrkocsik RA, a honvédségi járművek HA, a mentőautók MA, az adóhivatal NA, a büntetés-végrehajtás pedig BA kezdőbetűs rendszámtáblákat kap majd. A taxik is saját rendszámot – TX – kapnak, semmivel össze nem keverhetőt.

De tekintsünk vissza egy kicsit a múltba:

Az autók azonosítását lehetővé tevő jelzések iránti igény már az 1900-as évek elején felmerült. Először sorszámokat tettek a kocsikra, 1915-től már egy betű is volt a számok előtt. Az ország területét 15 járműkerületre osztották, ezek a kerületek egy–egy betűjelzést kaptak, amelyet a rendszámtáblán fel kellett tüntetni.

 

A II. világháború után sokáig kaotikus helyzet uralkodott, sokan kitalált rendszámokat használtak és engedély nélkül közlekedtek.

1958-tól vezették be a hatkarakteres rendszámokat, melyek két betűből és négy számból álltak, közöttük rövid kötőjellel. A használt, de visszavont rendszámokat később sok esetben újra kibocsátották, így maradt életben ez a rendszer egészen 1990-ig.

1990-ben vezették be a jelenleg is használt, három betű, három szám felosztású rendszámot, és jövőre új rendszer jön. De a most is látható rendszámokat egy ideig még látni fogjuk, hiszen nem vonják ki azokat azonnal a forgalomból. Ez is a közlekedésigazgatás és életünknek egy részét jelezi.

Cash/fotó: youtube.com

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

2 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago