Egyre nehezebb helyzetben vannak a hazai taxisok, mert amellett, hogy a koronavírus-járvány ezt az ágazatot sem kímélte, a folyamatosan növekvő üzemanyagárakkal is szembe kell nézniük. A fővárosban hatósági áron dolgoznak a fuvarozók, ez jelenleg 700 forintos alapdíjat jelent és 300 forintos egységdíjat kilométerenként – írja a Cívishír.
A benzinár mellett pedig drágult a kocsik fenntartása is, emiatt 30 százalékos áremelést akarnak.
Bun József, a debreceni City Taxi ügyvezetője kérdésünkre elárulta: egyelőre kivárnak az áremeléssel; terveik szerint a budapesti tárgyalások eredményéhez igazítják áraikat. Jelenleg 600 forintos alapdíjat számolnak fel a cívisvárosban, ehhez társul a 300 forintos kilométerenkénti ár. Kiemelte, legutoljára 2015 augusztusában emeltek tarifát. – A koronavírus megjelenésével egyidejűleg komoly utasszám-vesztést tapasztaltunk, és nagyon sokan fel is hagytak a taxizással. Számolunk azzal, hogy az áremelés hatására még kevesebb utasunk lesz, de a jelenlegi díjszabás nem fedezi a kiadásainkat – fogalmazott. Bun József elmondta, számos olyan utasuk van, akik különböző kedvezményeket tudnak igénybe venni; ilyenek a városkártyával rendelkezők vagy a diákok.
Úgy számolnak, továbbra is maradnak kedvezmények, de nem a jelenlegi árakon, mert a költségeket képtelenség kigazdálkodni.
Debrecenben is egyre több taxis vált elektromos autóra, nemcsak azért, hogy óvja a környezetét, hanem azért is, mert nem tudják megfizetni az üzemanyag árát. – Jövő év elejére 15-18 elektromos autóval rendelkező taxisunk lesz, és persze már most is számos hibrid kocsival dolgozó kollégánk van az utakon. Többségük kihasználta a korábban meghirdetett pályázati lehetőséget, ám ennek ellenére is komoly befektetés egy 8-9 millió forintos autó megvásárlása – közölte, hozzátéve, a taxisok jelentős része napelemet szerelt fel a lakóházának tetejére a járműve töltése érdekében. Bun József bízik benne, hogy a városban elérhető töltőkapacitás növekedni fog, így még többen élhetnek a környezetkímélőbb megoldással.
Az ügyvezető közölte, budapesti mintára szeretnék elérni, hogy Debrecenben is egységes díjszabással fuvarozzák az utasokat. Szerinte nagyon sok probléma van a szabadúszókkal, a magántaxisokkal. – Rengeteg panasz, visszajelzés van, hogy a magántaxisok a mi áraink akár ötszörösét is elkérik egy-egy fuvarért. Egy tapasztalatlanabb utas nincs tisztában a helyi árakkal, és csak az utazás végén szembesül a végösszeggel, amit nem tud megfizetni, vagy nem fér bele a keretébe – fogalmazott. Bun József elmondta, ezt a problémát az árak maximalizálása megoldaná, és nem lenne visszaélés. Természetesen a versenyképességet fenn kell tartani, de belátása szerint ehhez az autók színvonalát és a sofőrök kulturáltságát kellene alapul venni.
Fellendült a kereslet
Legutóbb október 29-én emelkedett 5-5 forinttal a benzin és a gázolaj ára. Előbbi 506, utóbbi 517 forintba kerül átlagosan, literenként. Az előző év azonos időszakában csökkenés volt tapasztalható a benzinkutakon: a 95-ös benzinért 357, a gázolajért 366 forintot kértek literenként.
A koronavírus megjelenésekor jelentősen visszaesett az üzemanyagok kereslete. 2020 áprilisában egy liter dízel 323 forintba, egy liter benzin pedig csak 285 forintba került átlagosan. A gazdasági talpra állás alaposan fellendítette a nyersanyag-keresletet; az év végére el is értük a járvány előtti szintet, a napi 100 millió hordót. Ráadásul Kínában egyre komolyabb kormányzati cél, hogy drasztikusan csökkentsék a károsanyag-kibocsátást, ami az ő esetükben azt jelenti, hogy a világ legnagyobb szénerőműveinek kapacitását csökkentik, és egyre több olajból akarnak villamosenergiát előállítani. Emellett pedig a szén is olyan mértékben drágult, hogy megéri átállni az olajra. Így kialakult egy komoly piaci félelem, hogy nem lesz elég olaj, ami alaposan felhajtotta az árakat. A Brent típusú kőolaj világpiaci ára október elején átlépte a 80 dollárt, ilyen magasan 2018-ban volt utoljára.
A szakértők szerint a hazai üzemanyagárakat nagyban befolyásolja a nemzeti valuta ereje is. A forint árfolyama jelentősen gyengült az elmúlt bő tizenhárom évben: 2008 júniusában még csak 140 forintot kellett egy amerikai dollárért adni, míg idén október elején 310 forint alatt már nem lehetett dollárt átváltani.
Forrás: Cívishír
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…