Categories: Hírek

Taxisofőrnek állt Schumacher

Padlógázzal nyomta a kanyarokban is

 

Kevesen tudják, de a Forma 1-es versenyzők szerződése igen szigorú szabályokat tartalmaz, így versenyidőszakban még Schumachert is megbüntették volna tettéért. Az eset még 2007-ben történt. Michael Schumacher és családja Bajorországban, Coburg településen nyaralt. A nyaralásuk a végéhez közeledett és igencsak sietnie kellett Schumacheréknek, hogy elérjék a hazafelé tartó repülőgépüket – idézi fel a történteket az Alapjárat.

Akkoriban éppen nem volt aktív tagja a Száguldó Cirkusznak a német, miután a 2006-os szezon végén bejelentette visszavonulását a Ferrari színeiből. Nem jött ki azonban a gyakorlatból, ami a vezetést illeti, amit jól példáz ez a történet. A Schumacher család taxival igyekezett a reptérre, ám Michael megkérte a taxisofőrt, hogy legyen kedves hátra fáradni az utastérbe, mert szeretne ő vezetni.

A család, az újonnan beszerzett ausztrál juhászkutyájuk és a taxisofőr tehát utasként figyelték, hogy milyen elképesztő tempót diktál a taxi volánja mögött Michael Schumacher. A taxisofőr 100 eurónyi borravalót kapott, amiért ilyen  rugalmas volt. A helyi rendőrség vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy legális volt-e ez a húzás Michael és a taxisofőr részéről, ám arról már nincs hír, hogy különösebb problémája származott volna az eset kapcsán bármelyiküknek is.

A taxis egy helyi újságnak nyilatkozva elmondta, hogy ez volt élete legjobb élménye, soha nem élt át még ehhez hasonló előzéseket. A taxisofőr azon lelkendezett, hogy már önmagában az is nagy élmény lett volna, ha Michael Schumachert kell fuvaroznia, de az, hogy végül ő vezetett, egészen elképesztő élmény volt.

„Padlógázzal vette be a kanyarokat, hihetetlen helyeken előzött” – mondta a taxisofőr.

Cash/fotó: DriveTibe

 

 

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

5 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago